Tévedésből az MSZP is megszavazta a TAO-pénzek titkosítását

POLITIKA
2016 október 11., 11:49
comments 387

Továbbra sem tudni, meddig tart még az MSZP ámokfutása, amin jóérzésű ember már felháborodni sem tud, inkább csak elhűlve nézni, mit művel a legnagyobb magyar baloldali ellenzéki párt.

Most például a Fidesz és a KDNP mellett a teljes MSZP-frakció is megszavazta a kormány utolsó pillanatban benyújtott törvényjavaslatát, ami titkosítja az adókedvezményeket. Ezzel a kormány elsősorban azt akarja elérni, hogy ne derüljön ki, melyik sportegyesületnek mennyi TAO-pénz jut. (Eddig a Felcsútnak jutott a legtöbb.)

Fotó: Molnár Gyula / Facebook
photo_camera Fotó: Molnár Gyula / Facebook

A kormány hétfőn benyújtott javaslata kedden 138 igen szavazattal, 31 nem ellenében ment át a házon, és a parlamenti adatlapokon látszik, hogy a 138 fő az MSZP-frakció szavazatával jött össze.

Az igennel szavazás valószínűleg tévedés lehetett, hiszen korábban a szocialisták maguk is elítélték a javaslatot. Mivel a parlamentben a frakciók általában egy képviselő vezetésével szavaznak, elég, ha az az egy ember téved, a többi pedig bízik benne. (napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.