Gulyás Gergely szerint a jogállam kudarca, hogy nem volt felelősségre vonás 2006 ősze miatt

POLITIKA
2016 október 22., 05:34
comments 321

A jogállam kudarcaként értékelte Gulyás Gergely, hogy elmaradt a felelősségre vonás 2006 ősze miatt. Az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban beszélt.

A kormánypárti politikus a XX. század legnagyszerűbb magyar teljesítményeként jellemezte az 1956-os forradalmat, ami szavai szerint az egész világon a mai napig hazánk legjobb hírvivője, Magyarország tekintélyének egyik legfontosabb záloga.

De az ország egészének közös kudarcaként beszélt arról, hogy nem sikerült felelősségre vonni az állami erőszak-monopóliummal visszaélve saját polgáraik ellen 2006 szeptemberében és októberében brutális erőszakot alkalmazó vezetőket és rendőröket.

Gulyás szerint a saját népük ellen komoly bűnt elkövető rendőri vezetőkkel szemben még egy jogerős ítéletet sem sikerült meghozni, a politikai vezetőknek pedig a hajuk szála sem görbült.

„Szomorúan, de joggal állapítjuk meg, hogy 2006 ősze kapcsán a teljes jogállami intézményrendszer, beleértve az igazságszolgáltatást is, csődöt mondott.”

A parlament alelnökét kérdezték arról is, hogy a szocialisták miért nem írták alá a forradalom 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot. Gulyás szerint az MSZP egy olyan gesztust utasított vissza, amely egyáltalán nem biztos, hogy járt neki, tekintettel arra, hogy „jogi értelemben a mai napig a vérben és az 1956-os forradalmunk elárulásában, a megtorlásokban fogant MSZMP jogutódja”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.