Orbán szerint amerikai titkosszolgálati játszma folyik az FBI által körözött, terrorizmus pénzelésével gyanúsított szomszédja körül

A szocialista Harangozó Tamás kérdezte hétfőn Orbán Viktort arról, hogy találkozott-e személyesen a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal és hogy Orbán lát-e nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy egy terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozott személy cége, a hírek szerint az Ön családjával üzletel, a Külügyminisztériumnak közös cége van vele és már az Önével szembeni házat is megvette?

Nemrég ugyanis a Magyar Narancs írta meg, hogy a kormánnyal több szálon is üzletelgető szaúdi üzletember, Ghaith Pharaon köreihez sorolt cég vásárolta meg tavaly októberben a Kútvölgyi út és a Cinege utca közti 573 m²-es lakóterületű villát, ami történetesen Orbán Viktor házával szemben lévő telken fekszik.

Pharaonnak van a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal közös, élelmiszer-nagykereskedelemben aktív cége is, és annyit érdemes még róla tudni, hogy egykori bankjánál, a Bank of Credit and Commerce International-nél pénzmosás, terrorizmus támogatása, vesztegetés, illegális bevándorlás elősegítése (!) és nukleáris technológiával való visszaélés elkövetését állapított meg az amerikai szenátus vizsgálóbizottságának egy 1992-es jelentése.

A szaúdi "üzletembert" a Forbes 2008-ban a világ 10 legkeresettebb fehérgalléros bűnözője között emlegette, egy francia parlamenti jelentés szerint terrorista kapcsolatai vannak, és nemzetközi körözést adott ki ellene az FBI is.

Amerikai titkosszolgálati akciókat emleget Orbán

Orbán válaszában elmondta, hogy Jordánia budapesti képviseletének díszvacsoráján ott volt ő is és "Pharaon professzor" is díszvendégként.

Ezen kívül csak megismételni tudja korábbi válaszát is, amit féléve már a Jobbik kérdésére is elmondott: a szóban forgó úr magyarországi tevékenységét megvizsgálták a magyar hatóságok, és nem találtak benne nemzetbiztonsági kockázatot.

Harangozó szerint ha ez a helyzet, akkor Orbán és kormánya jelent nemzetbiztonsági kockázatot az országra.

Orbán viszontválaszában arról beszélt, hogy szerinte a szóban forgó személy körül egy amerikai titkosszolgálati játszma zajlik. Hiszen Pharaon beutazásával kapcsolatban egyetlen schengeni ország sem emelt kifogást, pedig a vízuma minden tagállam számára látható volt.

Orbán szerint az is kérdés, hogy ha Pharaont keresi az FBI, akkor hogyan maradhatott 24 éven át szabadlábon, miközben többször megfordult Európában is.

A miniszterelnök végül figyelmeztette Harangozót, vigyázzon, nehogy részesévé váljon egy amerikai titkosszolgálati játszmának.