Ghaith Pharaon

2017. október 13.

Orbánék arab partnere, Jordánia tiszteletbeli konzulja megbukott a terrorátvilágításon

Zaid Naffa Pharaonnal együtt kért magyar állampolgárságot.

2017. július 19.

Index: Pharaon magyar állampolgárságot kérvényezett

Több mint fura: a Bevándorlási-és Állampolgársági Hivatalnál vezetett aktában nincs nyoma az igénylésnek.

2017. április 26.

A volt libanoni elnök veje céget alapított Magyarországon

Pharaon segítségével, éppen ott, ahol Pharaon cégei voltak.

2017. február 15.

Pharaon már a vízumigénylésnél tudta, hogy találkozni fog Orbánnal

Már az első, rövid időtartamra érvényes C típusú vízum kérelmezésénél tudta Gaith Pharaon, hogy találkozni fog Orbán Viktorral. Pharaon már abba a vízumkérelembe is beleírta a miniszterelnökkel tervezett találkozót, és ő, valamint a találkozót szervező Zaid Naffa is felhívta erre a magyar hatóságok figyelmét. Erről Demeter Márta, az MSZP-ből kiugrott képviselő szólt az Indexnek, mert Demeter látta Pharaon vízumigénylő lapját.

2017. január 25.

Végre a jó kérdéseket teszi fel a kormány!

Csak az a baj, hogy nem a jó emberekkel kapcsolatban. A saját soraikra kéne zúdítaniuk azokat a vádakat, amikkel a civil szervezeteket illetik.

2017. január 9.

Ghaith Pharaonnak évtizedekig az volt a munkája, hogy politikai vezetők bizalmába férkőzzön

A szaúdi üzletember az Egyesült Államokban, Paraguayban, Argentínában és Chilében is kenyérre kente a politikai elitet. Nem csoda, hogy Orbánhoz is közel tudott férkőzni: mindig is ez volt a dolga.

2017. január 7.

Meghalt Ghaith Pharaon

Vasárnap búcsúztatják Bejrútban. Az Index és egy arab üzleti lap ír a haláláról.

2017. január 5.
2016. december 23.
2016. december 1.

Annyi mindent írt a sajtó Pharaonról, hogy az ügyészség teljesen belezavarodott, ezért inkább nem is nyomoznak

Azt kellett volna kideríteniük, hogy a magyar hatóságok rendesen végezték-e a dolgukat, amikor beengedték Pharaont Magyarországra, de az ügyészség szerint sajnos túl zavaros a sztori :(

2016. november 24.

Orbánék amerikai csapdába sétálhattak bele, amikor beengedték Pharaont Magyarországra

Ezernyi a furcsaság Pharaon körül, rengeteg szállal kötődik a CIA-hoz, és még a magyar Wikipédia-oldalát is Lettországból szerkesztették. A CIA talán Tiborczék mohóságára játszott, és kész is a botrány.

2016. november 23.

Szijjártó minisztériuma megerősítette, hogy összehozták Tarsolyt és Pharaont

És nem is feladatuk, hogy ellenőrizzék azokat a befektetőket, akiknek magyarországi befektetéseket ajánlanak.

A külügy ajánlásával tárgyalt Pharaonnal a letartóztatott Tarsoly Csaba

A Duna City városrész fejlesztésébe szállt volna be a szaúdi bankár, akivel a Buddha Bárban ebédelt nagyot, majd ült tárgyalóasztalhoz a Queastor-ügy elsőrendű vádlottja.

Ez a Pharaon az a Pharaon

A Magyar Idők szerint a magyar hatóságoknak mégis van ujjlenyomatuk a szaúdi milliárdostól, ami megegyezik az amerikaiak körözési mintájával.

2016. november 22.

Lázár János visszaszólt Colleen Bellnek

Nem érti, hogy ha tényleg egy bűnözőről van szó, az amerikaik miért nem kérték, hogy fogják el együtt.

2016. november 18.

Bell: Pharaon egy körözött bűnöző, és ezt elmondták a magyaroknak

Nincs titkosszolgálati játszma, az amerikai szervek folyamatos kapcsolatban vannak Pharaon ügyében a magyar hatóságokkal, mondta az amerikai nagykövet. De akkor mit keres a terrorfinanszírozással vádolt üzletember Orbán, Tiborcz és Mészáros környékén, illetve a seregélyesi falunapon?

Rogán Antalnak van ujjlenyomata

Persze ez estig még változhat.

2016. november 17.

Ezen a ponton nem lehet teljesen kizárni hogy Ghaith Pharaon és Lázár János távoli rokonok

A világon csak négy család tagjainak nincsenek ujjlenyomatai.

Lázár: Nincs ujjlenyomatom

És a miniszter szerint elképzelhető, hogy Pharaonnak sincs, ezért nem vettek tőle a magyar hatóságok a tartózkodási engedélyhez.

Kósa Lajos szerint azért nem vettünk ujjlenyomatot Pharaonról, amikor beengedtük az EU-ba, mert Schengen

(???) Nem csak a politikai korrektségnek, hanem a logikának is vége lett.

Tovább a múltba
;