"Eddig senki sem akart valójában utánajárni annak, hogy kik a valódi tulajdonosok" - mondta (vagy írta) váratlan interjújában Tiborcz István, miután végre elismerte, hogy tulajdonos a BDPST Zrt.-ben. Ez természetesen nem igaz: az elmúlt két évben számos újságíró és ellenzéki politikus próbálta bizonyítani ezt a kapcsolatot, amiről mélyen hallgatott a BDPST, Tiborcz és a kormánypártok is. Maga Tiborcz, aki most az utánajárást hiányolja, tavaly decemberben konkrétan azt vágta a HírTV riporterének arcába, hogy a nyilvánosságnak "semmi köze hozzá", mit keresett a cég környékén. 

link Forrás

A cégek létrehozásakor arra is precízen ügyeltek, hogy se a tulajdonosok, se a tisztségviselők között ne szerepeljen Tiborcz neve, így a BDPST-t és leányvállalatait elsősorban azért nevezhették sokan legalább "Tiborcz-közeli" cégnek, mert a 444 megírta még 2016 elején, hogy az alapításkor ő fizette be az illetéket. Természetesen Tiborcz akkor sem nyilatkozott, hiába küldött neki kérdéseket Sarkadi Zsolt. 

A Heti Válasz újságírója pedig az Origo-interjú megjelenése után, hétfő délután közölte, amit egyből sejteni lehetett: az interjú azért született meg, mintegy megelőző csapásként, mert a Heti Válasz a héten amúgy is betekintett volna a BDPST részvénykönyvébe.

De miért feszegették ennyien ezt a kérdést? Hát például azért, mert a BDPST nem akármilyen partnerekkel üzletelt: többek között az Orbán Viktort barátjának nevező török oligarchával, Andan Polattal, illetve az FBI által körözött, pénzmosási ügyek miatt világhírűvé vált Ghaith Pharaonnal. Mostantól azt is könnyebb lesz beárazni, hogy a két különös üzletember körüli cégháló miért húzhatott le súlyos pénzeket a magyar államról.

Ugyanis ma Tiborcz István végre megnevezte magát a BDPST Zrt. részvényeseként, ezért már nyugodtan leírhatjuk, hogy 2016 márciusában

Tiborcz István cége és Adnan Polat cége adta el a József nádor téri Postabank-székházat Ghaith Pharaon cégének.

Amikor tavaly Pharaonról írtam nagyobb cikket, voltak olyan nagy nyugati lapok, akik azonnal rárepültek a témára, meg is kerestek, de ezekből a beszélgetésekből több esetben nem született komoly anyag. Voltaképpen érthető, hogy a világsajtót miért nem járta be ez a hír: a szigorú sztenderdek szerint dolgozó külföldi újságírók egyszerűen nem látták leírhatónak vagy bizonyíthatónak, hogy az ismert szaúdi bűnöző valóban a miniszterelnök vejével bizniszelt.

Ez mától nem kérdés.