Lemondott az uniós eurómilliárdokról döntő ügynökség éléről a dunaszerdahelyi kidobó

"Személyes okok" miatt lemondott a uniós és állami támogatások kifizetésével foglalkozó állami ügynökség (PPA) igazgatóhelyettese, a korábban banki biztonsági emberként dolgozó, "kidobók kidobójaként" emlegetett Cseh Marián, aki az elmúlt napokban szép karriert futott előbb a szlovák, aztán a magyar sajtóban.

A Denník N nyomán az Új Szótól vettük át a sztorit, miszerint egy képzettséggel, köztisztviselői múlttal nem rendelkező biztonsági őrt tett a Smer–SNS–Híd kormánykoalíció a PPA igazgatóhelyettesi posztjára.

Első blikkre úgy tűnt, a Híd jelölte őt a posztra, de a párt ezt tagadta, a minisztérium pedig azt írta, "szabadon lehetett pályázni", Cseh pedig átment minden rostán. A minisztérium államtitkára még hétfőn és kedden reggel is védte a döntést, bizonygatva Cseh alkalmasságát, és lejárató kampányról beszélt, de Cseh végül maga döntött.

A 37 éves, mérnök végzettségű Csehnek kinevezése előtt nem volt bejelentett munkája, inkább csak külsősként kidobózott, "kidobók kidobója" néven emlegették a Dunaszerdahelyen, ahol a helyi gengszter-hiphop nagyjai dalba is foglalták a nevét. (parameter.sk)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.