Lázár szerint helytelen, hogy a hatóságok a forrásai miatt zaklatják a Figyelő újságíróját

Lázár János elmondta a Figyelő újságírójának kihallgatásával kapcsolatban, hogy mivel az MKB állapotáról szóló levél elvileg az ő hivatalából kerülhetett ki,

így a hatóságok akár őt is megkereshették volna az üggyel kapcsolatban.

Nemrég ugyanis a hatóságok kihallgatták Brückner Gergelyt, a Figyelő újságíróját, amiért tavaly megírta, hogy Matolcsy arról írt Lázárnak, hogy „az MKB már rövid távon is sok tízmilliárdos tőkeemelésre szorul a fizetésképtelenség elkerülése miatt, és a cechnek még nem is ez lesz a vége”.

A cikk megjelenése után sem a Magyar Nemzeti Bank, sem az MKB nem kért helyreigazítást a Figyelő cikke után, annak igazságtartalmát senki nem vonta kétségbe. Csakhogy az MNB jogi igazgatója, Kardkovács Kolos ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett üzleti titok megsértése miatt. Az újságírót október 18-án kihallgatták, és kezdeményezték a bíróságon, hogy adja ki a forrásait.

Lázár a csütörtöki Kormányinfóün azt mondta, soha nem szokott leveleket odaadni újságíróknak. Ugyanakkor nem tartja helyesnek, ha újságírókat a forrásaik miatt zaklatnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor azt sem érti, hogy ha a neki címzett levél miatt hallgatták ki a Figyelő újságíróját, akkor őt miért nem kérdezték meg ezzel kapcsolatban.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;