Nagyobb hadsereget akar a kormány

Kétezer fővel növelnék a Honvédség létszámát. Az erről szóló javaslatot a Honvédelmi Minisztérium már be is adta a a kormánynak. Lázár János a Kormányinfón azt mondta, erről még egyeztetnek, de alapvetően egyetértenek azzal, hogy jelenleg a Honvédség létszámhiánnyal küszködik.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette azt is, hogy Simicskó István javaslatára létrehozzák a Honvédelmi Sportszövetséget, de ennek célját nem részletezte.