A dühös Gyurták megtörték az úszók szövetségi kapitányát

sport
2016 november 08., 18:53
comments 69

Ilyen vihart még soha nem kavart, hogy ki indulhat a rövidpályás úszó világbajnokság 400 vegyes futamán. A lemondott Kiss László helyére lépő Hargitay András szövetségi kapitány ezen a távon Verrasztó Dávid mellett Bernek Péternek szavazott bizalmat. Indoka is volt rá, az országos bajnokságon 400 vegyesen ez a két úszó végzett az első két helyen.

Csakhogy a döntésen felháborodott a két hely egyikére szintén pályázó Gyurta Gergely, az olimpai bajnok Dániel testvére. Mégpedig azért, mert ő a tokiói világkupán jobb időt úszott Berneknél, így övé a második legjobb idő. Gyurta Gergely mellett állt ki a testvére, Dániel és az apjuk, Gyurta Tamás, az UTE szakosztályvezetője is, szakmaiatlan nevezve Hargitay döntését. A szövetségi kapitány szerint meg is fenyegette őt a Gyurta fivérek apja.

Hargitay azzal is érvelt, hogy Gyurta Gergely indul 1500 gyorson is, a két szám előfutama pedig ugyanaznap van, ami nem tesz jót a versenyzőnek. Gyurta ezután azt mondta, hogy akkor a 400 vegyest választja, de ebbe Hargitay nem ment bele.

Kedden este végül közelményt adott ki Hargitay, amiben megadta magát.

Mint írja:

„Mérlegelve az elmúlt napok nem kívánatos történéseit, korábbi szándékommal ellentétben úgy döntöttem, hogy Gyurta Gergely egyaránt rajthoz állhat 400 méter vegyesen és 1500 méter gyorson a windsori rövidpályás világbajnokságon.

Egész sportpályafutásom alatt sportoló centrikus voltam, ma is az vagyok, és az is leszek. Annak ellenére, hogy Gyurta Gergő a tokiói Világkupán 0.6 másodperccel jobb időt ért el, mint Bernek Péter az országos bajokságon, azért akartam Gyurtát Windsorban csak 1500 méterre nevezni, mert annak előfutama ugyanaznap délelőtt van, mint a 400 méteres vegyesúszásé. Határozott véleményem, hogy Gergő akkor lehet eredményesebb, ha egy napon egy számra összpontosít.

Gyurta Tamás, az UTE szakosztályvezetője, Gergő édesapja, illetve Gyurta Dani, Gergő testvére ezt másképp értékeli, és ezt olykor ellenséges hangnemben kifejezésre is juttatta. Nem értették meg, hogy a legjobbat akartam. Szerintük Gergőt megfosztom egy általa kiérdemelt lehetőségtől, ezáltal elkedvetlenítem, csalódott és motiválatlan lesz.

Magam változatlanul úgy érzem, számára a kevesebb több lenne, azaz egy számban sikeresebben végezhet, mint a kettőben – bár én tévednék –, mégis: fejet hajtok. Ha ez gyengeségnek tűnik, nem érdekel. Nem az a célom, hogy én győzzem le a magyar úszókat. Nekik kell legyőzniük az ellenfeleiket.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.