Gulyás: Hónapokon belül leállítják a letelepedésikötvény-programot

POLITIKA
2016 november 12., 12:14
comments 135

Gulyás Gergely a Fidesz és az Országgyűlés alelnöke az Egyesült Államokból nyilatkozott az ATV Szabad Szemmel című műsorának. Az interjúban főleg az amerikai elnökválasztásról volt szó, de Gulyás azt is mondta, hogy

hónapokon belül kivezetik a letelepedési kötvényeket.

„A letelepedési kötvényeket ki fogjuk vezetni, ez a zsarolás a Jobbik részéről méltatlan volt és felesleges” - mondta, utalva arra, hogy a Jobbik abban az esetben lett volna hajlandó Orbán kvótaügyi alkotmánymódosítását, ha a Fidesz előtte leállítja a letelepedésikötvény-programot. De a Fidesz csak utalgatott erre, konkrét ígéretet egyik politikus sem tett, így a jobbik nemmel szavazott, és a hetedik alkotmánymódosítás elbukott kedden a parlamentben.

Gulyás elmondta azt is, hogy egyelőre a letelepedési kötvények megszüntetése ellenére sincs napirenden, hogy újból beadják az alkotmánymódosítási javaslatukat.

A Fidesz alelnöke az amerikai elnökválasztásról azt mondta, hogy meglepte Trump győzelme, és reméli, hogy az új elnök nem fogja leépíteni a NATO védelmi képességeit. (ATV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.