Egy brit exrendőr átússza az Atlanti-óceánt

külföld
2016 november 14., 15:41
comments 94

Történelmet ír Ben Hooper, egy brit exrendőr, már ha sikerül a vállalkozása, hogy átússza az Atlanti-óceánt Szenegáltól Brazíliáig.

Ő lenne ugyanis az első aki a teljes, nagyjából 3200 kilométeres távot úszva tenné meg a két kontinens között.

Persze nem egyben úszik, 3200 kilométert egyben, megállás nélkül leúszni természetesen egy edzett embernek is lehetetlen volna. Hoopert két hajó kíséri majd, és a nagyobbikon fog enni meg aludni, amikor épp nem úszik. De mikor Hooper a fedélzeten van, a hajó nem halad majd, a cél ugyanis az. hogy az út minden mérföldjét úszva tegye meg a férfi.

Dakari tengerpart, innen indult Hooper (Wikipédia)
photo_camera Dakari tengerpart, innen indult Hooper (Wikipédia)

A dolog azonban így is rengeteg veszélyt rejt, a fáradás mellett abból is gond lehet, hogy az óceán ezen a részen tele van cápákkal és medúzákkal.

Hooper már el is indult, és az indulás úgy nézett ki, hogy Dakarban lement a tengerpartra, az összegyűlt újságíróknak és kíváncsiskodóknak pedig csak annyit mondott, hogy

„Viszlát Brazíliában!”

Aztán belement a vízbe, és elindult.

Előtte megtöltött egy üveget szenegáli homokkal, és magával vitte. Azt mondta, hogy a 8 éves lányának lesz a homok, és az egész óceánátúszásra is a kislány miatt vállalkozott. (AP/Yahoo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.