Hírek egy párhuzamos valóságból: a jó államról rendeztek konferenciát Budapesten

A közszféra átláthatósága a jó kormányzás és a tisztességes ügyintézés lényeges eleme, és fontos eszköz a korrupció elleni harcban is – mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke egy keddi, a jó állam aspektusairól rendezett budapesti konferencián.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Acta Humana – Emberi jogi közlemények szerkesztősége által szervezett konferencián Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke azt mondta, hogy a rend és jogkövető magatartás a demokratikus állam működésének garanciális alapértéke. Az ÁSZ elnöke a jó kormányzás modelljének alapelvei közül az átláthatóságot és az integritást emelte ki.

Székely László, az alapvető jogok biztosa az ombudsmani jogvédelem aktuális kérdéseiről szólva elmondta, megvan a társadalmi bizalom a hivatal iránt, aminek éves szinten kilencezres ügyforgalma van – írja az MTI.

Aki imádja az ún. jó államot, annak ezt a tavalyi tanulmányt ajánlom a figyelmébe.