Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint csütörtökön eleinte borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé alakulhat ki eső, ónos eső, az északi határnál pedig havazás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.
Az OMSZ figyelmeztetést is kiadott, ami szerint
főként Borsod megyében és Szabolcs északi, északkeleti részén 5 cm friss hó hullhat, ami napközben elolvad majd,
illetve ónos esőre lehet számítani Budapest térségében 350-400 m felett, az Északi-középhegységben 250-300 m felett.
Csütörtök napközben vegyes csapadékra már csak az Északi-középhegységben, esetleg Szabolcs megye északi felén lehet számítani.
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden
moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a
kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg. Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy
döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk,
és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség
és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is
várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol
hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.