Gyárfás konkrétumokat kért, most mondtak neki

2016 november 18., péntek 8:38
78

A Magyar Úszószövetség az őt ért támadásokra azzal reagált, hogy ők mindenben a sportolókat segítették, és várják a konkértumokat a kritikusoktól.

Hosszú Katinkáék nyilatkozatához már korábban csatlakozott a rövidpályás világ- és Európa-bajnok úszó, ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter ügyeit intéző menedzseriroda, a STRONGAA.

A Sport Tv Mai helyzet című műsorában bővebben is elmondták, hogyan fordulhat elő, hogy Bernek a mai napig nem kapta meg az olimpiai felkészülését segítő támogatást.

Szerintük arról van szó, hogy miközben a szövetség felkészülési támogatásként adna pénzt, közben olyan feltételekhez kötik a pénz utalását, aminek nincs köze a tréningekhez.

„Ez egy érdekes dolog, mert ők nem szerződést ajánlottak, hanem egy támogatást ajánlottak, amelynek egy passzusa a sportolói képmás-, illetve névhasználatot kellett volna, hogy engedélyezze. Ezzel kapcsolatban én már akkor elmondtam az úszószövetség vezetőinek, hogy ha ezt aláíratom a sportolóval, és ne adj' isten fél év múlva ez a szerződés bármilyen okból publicitást kap, akkor ebből nem lehet jól kijönni. Ha támogatást adok, akkor adjak támogatást, ha arculati jogokat, névhasználatot akarok megvásárolni egy sportolótól, akkor kössek vele egy üzleti szerződést. Az én meglátásom szerint egy támogatási szerződésben ne kössem ki azt, hogy az arculati jogok és a névhasználat hozzám kerüljön" idézi a Nemzeti Sport a műsorban nyilatkozó Kőrösparti Gábor.

Próbáltak megoldást találni, azt javasolták a szövetségnek, „hogy a támogatás az támogatásként járjon. El is mondták, hogy ez egy az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkező pénz, amivel el kell számolni, le kell könyvelni, bérszámfejteni kell. Mondtuk, hogy tiszta sor, akkor ezt a szerződést Petivel kell megkötni, mint sportolóval. Velünk, a STRONGAA Managementtel azt a szerződést kell megkötni, ami egy egyoldalas, gyakorlatilag egy dokumentummelléklet, ami jogilag releváns, ami szabályozza azt, hogy egyébként a sportolót milyen megjelenési kötelezettségek terhelik, mikor mit kell viselnie, hogyan kell megjelennie, hányszor kell megjelennie."

Mint mondják, márciusban kaptak egy szóbeli igent, de támogatást a mai napig nem. Azt nem tudják, más is került-e ebbe a helyzetbe. „Mi a Petiért vagyunk felelősek elsősorban, ebben úgy gondolom, hogy maximális konstruktivitást mutattunk, elmondtuk a kollektív szerződés ötletét. El próbáltuk magyarázni azt is, hogy a Péter nem írhat alá szerződést akkor, ha egy menedzsmentnek adja a névhasználati és arculati jogait. Ő nem mondhat le arról, ami nem az övé. De a legnagyobb probléma az, hogy úgy gondolom ezt nem is értik."

Hosszú Katinkának is ez volt az egyik próbálja a támogatási szerződéssel, amit januárban széttépett.

Azt hiszem, hogy itt a konfliktus nem Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka, de még csak nem is Hosszú Katinka és az úszószövetség között van, hanem alapvetően, és azt gondolom, hogy ez az úszástól függetlenül is nyugodtan kijelenthető, hogy a versenyzőtársadalom, és az őket kiszolgáló szervezet közötti világnézet és látásmódbeli különbség" – mondta Kőrösparti Gábor.

Nem tartanak attól, hogy a szövetség bosszút áll rajtuk. Legalábbis remélik, hogy nem lesz ilyen. „Nem gondolom, hogy most ezért a szituációért büntetne a szövetség, hiszen azzal gyakorlatilag megerősítést nyerne minden, ami Katinka és a többi úszó nyilatkozatában van. Az valószínűleg megfordul a sportoló fejében, a Peti fejében is megfordult, hogy ő árthat-e ezzel a klubjának. Reméljük, hogy nem. Nem tudjuk, hogy mi lesz holnap, de ha árt, az nagyon nagy baj."

Reagáltak arra is, hogy az úszószövetség konkrétumokat vár az úszótársadalom tagjaitól. Kettőt Kőrösparti ismertetett: „Az egyik ilyen javaslatunk az volt, hogy szabályozza egy kollektív szerződés a versenyzők kötelezettségeit, hogy milyen módon, milyen jogkörrel használhatja fel a szövetség egy sportoló arcát, képmását és nevét. Ez az amerikai profiligákban tökéletesen szabályozva van, van egy játékos-szakszervezet, amely a ligával tárgyal, és ennek megfelelően akár egy LeBron Jamesnek is részt kell vennie egy NBA-kampányban valamilyen formában. Van erre itthon is példa, nem kell ilyen távol menni. A másik egy jóval nehezebb dolog, és itt mondom, hogy komoly világnézeti különbség van a két fél között, hogy nincs partnerség, itt egy hierarchia van, és én azt gondolom, hogy 2016-ban, amikor van pénz a sportban, és az elvárások óriásiak, a verseny hatalmas. Ma már nem lehet sportolói nemzetnek kikiáltani senkit, mert 10 év alatt nőnek ki dél-koreai vívók a semmiből világszínvonalú teljesítménnyel. Akkor igenis egy partnerségre van szükség, és igenis, mi a saját praxisunkban is láttunk olyan sportolót, aki azért szeretett volna edzőt váltani, mert az az old school típusú felfogás már nem volt az ő számára elfogadható és elég ahhoz, hogy olimpiai bajnok tudjon lenni."

A harmadik elvárás Tarpai Zoltán mondta el: „Ez egy kicsit már sportszakmai kérdés, és ebben gondolom azt, hogy azt érezhetik a sportolók, hogy a rendszer büntet. Kicsit olyan érzésünk van, mintha a szövetség elöljárói a saját zsebükben szednék össze a pénzt, és adnák oda a sportolóknak, ezért személyes sértésnek veszik, ha egy szakmai közösség, mondjuk egy klub szeretné eldönteni, hogy a rá eső támogatást milyen edzőtáborban, hogyan és milyen névsorral szeretné elkölteni. Ebben elég komoly ellenpontokat észlelünk, és én azt gondolom, hogy a szövetségnek egy szervező, működtető, allokáló szervezetnek kellene lennie, nem egy megmondónak, és átnyúlni olyan területekre, amelyekre nem kellene."

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt