Porosenko: A Kreml előrehozott választásokkal akarja destabilizálni Ukrajnát

külföld
2016 november 20., 15:56
comments 71

Az ukrán elnök szerint a Kremlnek az a célja, hogy folyamatosan destabilizálja a belső helyzetet Ukrajnában, előrehozott parlamenti választásokat kényszerítsen ki, amiken megerősödnének az oroszbarát erők, és általuk visszafordítsa az ukrán külpolitika európai integrációs irányvonalát. Petro Porosenko erről abban az üzenetében beszélt, amit az ukrán néphez vasárnap intézett a Majdan-tüntetések kezdetének évfordulója alkalmából.

photo_camera Fotó: Szergej Szupinszki / AFP

2013. november 21-én kezdődtek az utcai tiltakozások a kijevi Majdanon, azaz a Függetlenség terén. Kezdetben azért vonultak az emberek az utcára, mert az akkori vezetés, Viktor Janukovics elnök és kormánya leállította az ország felkészülését az Európai Unióval való társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírására, és kinyilvánította, hogy Ukrajnának továbbra is Oroszország marad az elsődleges politikai, gazdasági és kereskedelmi partnere. December elejétől már 100 ezrek tüntettek azért, hogy Janukovics és kormánya távozzon a hatalomból. A hatalomváltás után Porosenko 2014. november 13-án rendelte el, hogy november 21-éről a méltóság és a szabadság napjaként emlékezzenek meg minden évben Ukrajnában.

Az elnök szerint ha az ukrajnai politikai erők tovább élezik a belső konfliktusokat, az országot könnyedén káoszba taszítják, védtelenné teszik a külső agresszióval szemben. „Mint államfő, nem fogom megengedni, hogy ez a forgatókönyv megvalósuljon” – mondta.

Porosenko meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna hamarosan megkapja a vízummentességet az Európai Uniótól. Emlékeztetett arra, hogy a héten elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről az uniós országok brüsszeli állandó képviseletei. Az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás hollandiai ratifikálását említve úgy vélte, hogy Brüsszel, Kijev és Amszterdam hamarosan mindenkinek megfelelő kompromisszumos megállapodásra jut. Az EU-tagországok közül egyedül Hollandia nem ratifikálta az Ukrajnával kötött társulási megállapodást, mert a kérdést népszavazásra bocsátották az országban, és nem kapta meg a lakosság támogatását.

A kijevi rendőrség jelezte, hogy hétfőn, az évforduló napján a bejelentett tömegrendezvények miatt a belvárosban több utcát lezárnak, illetve korlátozzák a járműforgalmat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.