A Fidesz azért gáncsolta el az övével szinte teljesen egyező jobbikos alkotmánymódosítási javaslatot, mert azzal a Jobbik Brüsszelt segíti

képzavar
2016 november 23., 14:39
comments 286

Mint ismert, a Fidesz az EU-s kötelező betelepítési kvóta elleni 7. alaptörvény-módosítása két hete elbukott, mert a Jobbik azzal a kikötéssel támogatta volna, hogy megszüntetik a letelepedésikötvény-bizniszt, de a Fidesz ezt csak későbbre ígérte volna meg.

Erre a Jobbik benyújtotta szóról szóra ugyanazt az alkotmánymódosítást, amit Orbán is, csak ez még a letelepedési kötvények árulását is betiltotta volna. Ezzel pedig bajba került a Fidesz, hiszen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megígérte, hogy a kötvényüzletet le fogják állítani, vagyis a tartalma alapján a javaslat a Fidesz álláspontjának is megfelelt, tehát megszavazhatták volna.

Csakhogy hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottságában Rubovszky György KDNP-s elnök és hét kormánypárti társa nem engedte át az alaptörvény-módosítást.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese ezt megmagyarázandó kiállt a sajtó elé, de úgy csinált, mintha nem ők blokkolták volna a Jobbik alkotmánymódosítási javaslatát, hanem fordítva, és kijelentette: „a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben csak a kormánypártokra számíthatnak a magyar emberek”.

Németh Szilárd fideszes képviselő az Országgyűlés plenáris ülésén március 1-én.
photo_camera Németh Szilárd fideszes képviselő az Országgyűlés plenáris ülésén március 1-én (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

A javaslat fideszes elvetésére ennél azért konkrétabb indoklásra számítottunk, ezért megkérdeztem a Fidesz-frakció sajtóosztályát, hogy miért nem támogatják a Jobbik javaslatát. Ezt válaszolták:

„A Fidesz-frakció a Jobbik alaptörvény-módosítási javaslatát azért nem szavazta meg, mert számunkra egyértelmű, hogy a Jobbik csak színjátékot játszik. Két hete még Gyurcsánnyal és a szocialistákkal együtt nem szavazták meg azt alaptörvény-módosítást, mely megvédhette volna hazánkat a migránsok betelepítésétől, most pedig újra alaptörvény-módosítást követelnek. Mára egyértelmű vált, Vona Gábor az egyéni hatalmi érdekei miatt mindenre képes. Áprilisban még hazaárulónak nevezett mindenkit, aki nem támogatta az alaptörvény-módosítást, majd ahogy a többi ellenzéki párt, a Jobbik sem szavazta meg azt. Az ellenzék felelőtlen, nem lehet rájuk számítani Magyarország védelmében, ők Brüsszelt segíti Magyarország helyett.”

Tehát tartalmi kifogás nincs, a logika pedig ez:

a Jobbik a Fideszével egyező alkotmánymódosítási javaslattal Brüsszelt segíti.

Egyébként érdemes végigvenni, hány helyen vérzett el a történet:

  1. A kormány kiírt egy népszavazást egy olyan ügyben, ami már nem is volt aktuális.
  2. A népszavazás érvénytelen lett.
  3. Orbán ennek ellenére, a népszavazásra hivatkozva benyújtotta az alaptörvény-módosítást.
  4. A fideszes alkotmánymódosítások közül ez volt az első, ami elbukott, mert a Jobbik nem támogatta.
  5. A Jobbik ezután benyújtotta szinte pont ugyanezt a javaslatot, de a Fidesz nem engedte át.

És valószínűleg még nincs vége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.