A legcsúnyább alku is jobb, mint a teljhatalom

2010 óta elszoktunk attól, hogy komoly tétje legyen a parlamenti vitáknak. Pedig a demokrácia egyik lényege, hogy folyton alkudozni kell.

Nincsenek koalíciós alkuk, mert a kormányt papíron ugyan két párt támogatja, de a Fidesz mellett működő KDNP-nek nincs akarata, nincsenek céljai, valójában mindkét pártot ugyanonnan és ugyanazok irányítják.

Nem kellett alkudni az ellenzékkel sem, mert a kormánynak sokáig kétharmados többsége volt a parlamentben.

Hat évig semmiben sem kellett alkudnia a Fidesznek. Ezért a parlament legfeljebb a beszédek miatt maradhatott volna érdekes. Elképzelhetetlen volt olyan helyzet, hogy a kormány és a törvényhozás akarata között különbség legyen.

Holott a kompromisszum kényszere kifejezetten hasznos a politikában: konszenzus keresésére neveli a politikusokat, többféle érdek érvényesülését teszi lehetővé, és a legdurvább zsarolós meccs is felemelőbb, mint az egyetlen központból irányított ország korrekcióra képtelen unalma.

Amit a Fidesz zavaros időknek nevez, az az alkuk korszaka is volt

1990-től 2010-ig örök alkudozásra voltak kényszerítve a pártok, ami akkor is használt a demokratikus kultúrának, ha sokszor csúnya kavarások mentek a háttérben. 1990 és 2010 között (ezt az időszakot szokta Orbán Viktor a rendszerváltás két zavaros évtizedeként emlegetni) minden kormányt pártkoalíció tartott fenn, örök egyezkedést kényszerítve a hatalmon lévőkre, és a kétharmados döntésekkor rendszeresen be kellett vonni az ellenzéket is az egyeztetésekbe. Teljesen elszoktunk ezektől a helyzetektől, pedig néhány éve még jórészt ezekről az állandó alkukról szólt a belpolitika.

2015 februárjában vesztette el a Fidesz a kétharmados többségét, azóta három esetben kellett alkudnia, és ebből kétszer sikerült partnert találnia az ellenzékből.

Látszik tehát, hogy a Fidesz is képes engedni, ha erre kényszerítik a demokratikus játékszabályok. Mindkét kompromisszum esetében valamivel visszafogottabb döntés született, mintha a kormánypárt egyedül intézkedett volna.

Nem dönthet egyedül Orbán a terrorvészhelyzetről

Az első ilyen alkalom a hatodik alkotmánymódosítás volt, idén júniusban. Akkor a terrorvészhelyzet bevezetésének feltételein ment a vita, és a Jobbik végül elérte, hogy a kormány helyett a parlamenti képviselők kétharmada döntsön a különleges intézkedéseket megengedő állapot bevezetéséről, és a vészhelyzet lehetséges idejét is sikerült lényegesen rövidíteni.

A módosításokért cserébe a Jobbik megszavazta a módosítást (az MSZP és az LMP nemmel szavazott). Bele lehet kötni így is a rendszerbe, de az biztos, hogy fontos fékek épültek bele, a végső változat sokkal jobb lett, mint a Fidesz eredeti szándéka szerinti.

A második ilyen alkukényszert a hetedik alkotmánymódosítás terve hozta el, amikor a Fidesz az érvénytelen népszavazás többségi akaratát igyekezett volna az alaptörvénybe foglalni (vagyis az EU által előírt letelepítési kvóták alkalmazását parlamenti jóváhagyáshoz akarta kötni). Itt is a Jobbikra számíthatott csak a kormány az ellenzéki pártok közül, ám egyelőre az ellenzéki párt feltételét (a letelepedési kötvények kivezetését) nem teljesítette.

Ám sok szó van arról, hogy előbb-utóbb teljesítik a feltételt, csak azt szeretnék kommunikálni, hogy a Jobbiktól függetlenül jutott eszükbe a kötvények kivezetése. Ha egyszer összejön az alku, és nem lehet majd üzletelni ezekkel a kötvényekkel, akkor nem kereshetnek politika közelében lévő emberek tízmilliárdokat munka nélkül. Ez biztosan az ország hasznára válik majd, és az alkudozás kényszere nélkül aligha lehetne megvalósítani.

Már nem csak egyetlen párt barátai mennek alkotmánybírónak

A harmadik esetet most kedden láthattuk megoldódni, és ugyan elég csúnya lett a vége, így is egy fokkal jobb a helyzet, mintha nem lett volna alkudozási kényszer. Ezúttal az alkotmánybíróság négy tagjának megválasztásáról volt szó, és a Fidesz az LMP-vel kötött alkut.

A történet vége azért lett csúnya, mert nagyon úgy tűnik, hogy a bírákat szabálytalanul választották meg. Az MSZP obstrukcióba kezdett, vagyis visszavonta emberét a bírákat jelölő parlamenti bizottságból, ami miatt a jelölés szabálytalan volt. Csakhogy nem létezik semmilyen szerv sem, amelyik rendre utasíthatná ebben az esetben a parlamentet. Adná magát az Alkotmánybíróság, csakhogy önmagáról szóló ügyeket az a testület nem tárgyalhat. Más pedig nincs, így ha csúnyán is, de áterőltették a Fidesz és az LMP jelöltjeit kedden a parlamenten.

Az LMP nevében a tárgyalásokat vezető Schiffer András azt írja, hogy a pártja számára mind a négy jelölt vállalható, egyet kifejezetten az LMP választott egy hosszabb listáról, egyet kifejezetten a Fidesz, kettőt pedig az LMP és a KDNP közösen. ("Horváth Attila a Fidesz, Marosi Ildikó az LMP, Schanda Balázs és Szabó Marcel jelölése pedig egymástól függetlenül az LMP és a KDNP részéről merült fel először" - írja Schiffer.)

Akárhogy is történt a felosztás, az biztos, hogy a keddi bíróválasztás előtt az AB-nek már csak olyan tagjai voltak, akiket a Fidesz egyedül választott, bármiféle egyeztetés nélkül. Köztük egykori parlamenti képviselők és egy volt miniszter is, vagyis olyan emberek, akiknek kifejezetten erős politikai kötődésük volt. A mostani alkukényszerben legalább annyit biztosan el lehetett érni, hogy nem kifejezetten pártvonalról érkeztek a bírák, és legalább ketten közülük már foglaltak állást egy-egy ügyben a kormány akaratával szemben.

És ha már élesben látunk végre egy téttel bíró politikai alkudozást, érdemes megnézni az ellenzéki pártok pozícióit, hogyan alkudoznak, amikor kivételesen valódi tétje van manővereiknek:

A DK kezdettől nem volt hajlandó részt venni semmilyen alkudozásban sem. Az LMP-t most is árulónak tartják.

Az MSZP, a Jobbik és az LMP viszont tárgyalt a kormányoldallal. Előbbiek igyekeztek volna osztozni a jelölteken, az LMP viszont csomagban akart egyezkedni, és inkább arra ment, hogy ne legyen az új bírák között egy olyan sem, aki neki teljesen vállalhatatlan. Cserébe állítólag nem kért tisztán saját embert.

Az MSZP kiszállt az egyeztetésből, valószínűleg politikai döntés alapján, nem akart együttműködni a kormányoldallal. Úgy tudjuk, hogy felmerült a pártban, hogy ha kivárják, amíg 8 alkotmánybíró sem marad a lejáró mandátumok miatt, és ezzel működésképtelenné válik az egész testület, akkor a Fidesz rá lesz kényszerítve, hogy még többet engedjen.

Állítólag az LMP és a Fidesz elvben megegyezett már februárban a most megválasztott négy bíróról, de aztán a Fidesz tárgyalni kezdett a Jobbikkal is, hátha még jobb alkut köthet. A Jobbik egyes hírek szerint ahhoz ragaszkodott, hogy Morvai Krisztina, a párt EP-képviselője legyen az egyik új alkotmánybíró, ebbe viszont a Fidesz nem ment bele, és így tértek vissza az LMP-vel már megbeszélt névsorhoz.

Az alkuból kimaradt ellenzéki pártok kollaborálással vádolják most az LMP-t, és azt sejtetik, hogy a párt valami titkos dolgot még elért magának. Ezt az LMP-sek visszautasítják.

Egyezkedni nehéz, de hasznos

Akármilyen rossz ízűek is ezek a kompromisszumok, akármilyen mély sértődéseket is okoznak a pártok között, az biztos, hogy a Jobbik nyári terrorvészhelyzetes alkuja, és a most megválasztott alkotmánybírók névsora egy kicsit kiegyensúlyozottabb helyzetet hozott, mintha a Fidesz ezt is egyedül dönthette volna el.

Éppen ezért kár minden olyan átalakításért a választási rendszerekben, amelyek kevesebb szereplőt engednek a döntésekhez.

Európa számos országában a pártlistán alapuló választási rendszerek eleve kódolják az örök alkudozás kényszerét, mert csak egészen kivételes esetekben lehet megúszni a koalíciós kormányzást. Ahol pedig az egyéni jelölteken alapul a rendszer, és így egyetlen párt is könnyen tud kormányozni, ott általában nincs akkora frakciófegyelem, hogy a kormányzó párt vezetése kockázat nélkül átvigye az akaratát (lásd a Brexi ügyét Nagy-Britanniában, ahol a kormányzó konzervatív és az ellenzéki munkáspárti frakció is megosztott volt abban, hogy mire buzdítsák a választókat).

Magyarországon vegyes rendszer van, amit a Fidesz a 2014-es választásra úgy alakított át, hogy az egyéni jelöltek súlyát növelte a listásak terhére, de közben maradt a képviselők rövid pórázon tartása is, hiszen az egyéni képviselőket is megbünteti a Fidesz, ha másképpen szavaznak, mint ahogy a pártközpont előírja.

Ugyanígy a Fővárosi Közgyűlés 2014 óta hatályos átalakítása is jelentősen csökkentette az alkuk kényszerét, hiszen a pártlistás mandátumokat a kerületi polgármesterekre cserélték le, és ezzel jóval egyszínűbb közgyűlés alakult.

Rendszerszinten is egyre nehezebb tehát alkukat kikényszeríteni. Kár, mert amikor idén eddig muszáj volt, akkor mind a két alkalommal kicsit jobban járt az ország, mintha ez is elmaradt volna.