Trump beszántja a NASA klímakutató-központját

természet
2016 november 23., 16:33
comments 306

Meg fogják vonni a költségvetési támogatást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Földdel kapcsolatos kutatásaitól, miután Trump elnök hivatalba lép – mondta a Guardiannak a megválasztott elnök egyik fontos tanácsadója, Bob Walker.

„Azt gondolom, szükséges dolog az éghajlatkutatás, de erősen átpolitizált terület lett, ami aláássa a kutatók munkáját. Trump úr döntései erős tudományos alapokon nyugszanak majd, nem az átpolitizált tudomány alapján.”

Walker azt is hozzátette, hogy

„nincs szükség politikailag korrekt éghajlatkutatásra”,

bármit is jelentsen ez. A tanácsadó beígérte, hogy a most futó programokat nem számolják fel, ez nem is lenne lehetséges, de minden korábban felvázolt tervet törölnek. A NASA-t pedig kizárólag az űrkutatás felé orientálják.

A jövő évi amerikai költségvetés szerint a NASA földi kutatásaira 2 milliárd dollár, az űrkutatásra 2,8 milliárd menne. Trumpék az előbbit teljesen visszanyesnék – így viszont sokkal kevesebb erőforrás lenne az utóbbi ezer év legnagyobb felmelegedésének tanulmányozására. A NASA klímakutató részlege – köztük a NOAA – a legelismertebb és a legjobban felszerelt a világon, a műholdhálózat adatait az egész világon mindenfelé használják kutatók, ezért az egész emberiség ismeretei fogják megszenvedni a változást.

Ez persze nem lehet nagy újdonság, Trump korábban a kínaiak által terjesztett kamunak tartotta az ember által okozott éghajlatváltozást, és többször elmondta, hogy amint teheti, fel fogja rúgni a párizsi klímaegyezményt. (Guardian, Scientific American)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.