Cseh László: Gyárfás távozása csak az első lépés

2016 november 30., szerda 18:37
151

Cseh nemcsak nagyszerű úszó, de tagja a a szövetség elnökségének és a sportolói bizottságnak is, ezért a Magyar Nemzet megkereste, hogy mit szól Gyárfás Tamás lemondásához.

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról”

– mondta a Rióban ezüstérmes Cseh, majd azzal folytatta,

„Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy

Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amelyekről még szó sem esett a nyilvánosság előtt.

Ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk”

Cseh arról is beszélt a lapnak, hogy számára az hozna megnyugvást, ha végre le tudnának ülni egy asztalhoz az úszótársakkal, és össze tudnának írni minden olyan gondot, ami akadályozza a felkészülést és a versenyzést.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt