Donald Trump az első amerikai elnök 1979 óta, aki szóba állt a tajvani vezetéssel

külföld
2016 december 02., 22:51
comments 83

Komolyan besértődhet a kínai vezetés Donald Trumpra, miután a megválasztott amerikai elnök pénteken felhívta a tajvani elnököt, Csaj Ing-vent. A hívásnak azért is lehet nagy jelentősége, mert 1979 óta ez az első alkalom, hogy az amerikai elnök felveszi a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal.

Fotó: AFP
photo_camera Csaj Ing-ven tajvani elnök - Fotó: AFP

Ugyanakkor még nem tudni, hogy Trump tanácsadóinak nem pont az volt-e a céljuk, hogy jelezzék Kínának, változtatni fognak az eddigi politikájukon. Az Egyesült Államok tajpeji nagykövetségét 1979-ben zárták be, miután Jimmy Carter egy évvel korábban formálisan is Pekinget ismerte el mint az egyetlen kínai vezetést. Trump stábja a Financial Times-nak nem kommentálta, hogy pontosan mi volt a céljuk a hívással.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.