Immár hivatalos, tényleg Andy Vajna rádiójába költözik a Morning Show

media
2016 december 02., 09:50

Megtartotta sajtótájékoztatóját a Class FM frekvenciavesztésével megszűnt reggeli beszélgetős rádióműsor, a Morning Show stábja, ahol immár hivatalosan is bejelentették, hogy a jövőben Andy Vajna főmogul rádiójánál folytatják.

Egyrészt elmondták, hogy a Class FM a frekvenciája elvesztése után már csak online érhető el, ők pedig ebben nem látják a jövőt. Sebestyén Balázs műsorvezető azt is megosztotta, hogy az MTVA is megkereste őket, de nemet mondtak a felkérésre, mert

nem látták garantálva, hogy a Morning Show ugyanaz maradhat ott, mint amilyen eddig volt.

Ezért aztán Andy Vajna rádiójának mondtak igent. Gondolom azért, mert a kaszinómágnás filmmogul médiacár kormánybiztos másik közelmúltbeli médiaipari akvizíciója, a TV2 az elmúlt hónapokban fényesen bizonyította, milyen zavartalan, kiegyensúlyozottságra törekvő, tárgyilagos, és minden részletében szakmai munka folyik Vajna médiabirodalmában.

Sebestyén azért azt hozzátette, hogy ha ebben tévednének, azt majd belátják. Elmondta, hogy nekik továbbra is fontos, hogy ki lehessen mondani, amit gondolnak.

A műsor először december 5-én lesz hallható a Rádió 1-en. (Via Blikk)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.