Már a XIX. században, röviddel a fotográfia feltalálása után felbukkantak olyan kriminológusok, akik hasonló arcvonásokat véltek felfedezni a bűnözőkről készített rendőrségi fényképeken. Az antropológiai kriminológia képviselői közül a leghíresebb az olasz Cesare Lombroso volt. Az ő fiziognómiából, korai eugenikából, pszichológiából és szociáldarwinizmusból összetapasztott irányzata azt állította, hogy a bűnözés öröklődik, és a született bűnöző fizikai jelek alapján azonosítható.

Lombroso szerint a bűnözők primitív emberek, akik közelebb álltak a főemlősökhöz, mint a jogkövető polgárok, így fel lehet őket ismerni a rájuk jellemző majomszerű jegyek (például lejtős homlok, szokatlan méretű fülek, az arc különböző aszimmetriái, hosszú karok, stb.) alapján. Sok bűnöző testi jegyeit meg is mérte, hogy bizonyítsa az igazát, de az adatait statisztikailag nem elemezte.

Ez is lett a veszte: Európában mindenhol, így Magyarországon is elvetették a nézeteit, végül pedig 1913-ban a brit Charles Buckman Goring a bűnözők és a rendes emberek statisztikai összehasonlítása után közölte, hogy nem talált jelentős különbségeket. (Egyébként Lombroso figyelme később a paranormális jelenségek és a spiritualizmus felé fordult.)

Lombroso a gépben tért vissza

Ha a náci Németországot nem számítjuk, a vita 2011-ig nem éledt újjá. Akkor viszont a Cornell Egyetem pszichológusai mutatták ki azt, hogy az emberek pusztán fotók alapján, azaz pofára egész jól meg tudják különböztetni a bűnözőket az egyszerű állampolgároktól. Felmerült a kérdés: hogy lehet ez, ha nincs is statisztikai alapja?

Úgy tűnik, mostanra Kínából jöhet erre válasz. Hsziaolin Vu (Xiaolin Wu) és Hszi Cseng (Xi Zhang) a Sanghaji Közlekedési (Jiao Tong) Egyetemen különböző algoritmusokkal vizsgált bűnözők és nem bűnözők arcáról készült fotókat, hogy kiderüljön, meg tudja-e mondani a különbséget a gép.

A módszerük az volt, hogy fogták 1856 fele részt bűnöző, fele részt nem, 18 és 55 közötti, arcszőrzet nélküli kínai férfi személyi igazolványát, majd ezek 90 százalékát használva képeztek ki egy ún. konvolúciós neurális hálózatot, hogy felismerje a különbségeket, aztán a maradék 10 százalékon tesztelték.

Az eredmény nyugtalanító lett: Hsziaolin és Hszi arra jutott, hogy

a neurális hálózat 89,5 százalékos pontossággal döntötte el, hogy az illető bűnöző vagy nem,

így szerintük ez bizonyítja, hogy a történelmi vita ellenére igenis van kapcsolat az arcberendezés és a bűnözésre való hajlam között. A két tudós azt a három fő különbséget találta, hogy a bűnözőknél:

• a felső ajkak görbülete átlagosan 23 százalékkal nagyobb,
  
• a két szem belső sarkai közötti távolság 6 százalékkal kisebb,
  
• és az orr hegyétől a száj két sarkáig húzott két vonal által bezárt szög 20 százalékkal kisebb.

Az eltéréseket nehéz körülírni, de az adatok alapján Hszialoin és Hszi azt a magyarázatot adta, hogy:

„Az átlagos jogkövető állampolgárok arca nagyobb százalékban hasonlít egymásra, mint a bűnözőkére, vagy másképpen mondva, a bűnözőknek nagyobb százalékban különbözik az arcformájuk a normális emberekétől.”

Persze, ahogy Technology Review is írja, a felfedezés nagyon gyenge lábakon áll, amíg nem ismétlik meg sokkal nagyobb adatbázisokon, különböző korú, nemű és etnikumú alanyokkal. Egyelőre csak tisztázatlan kérdések maradnak, például hogy hogyan lehetséges, hogy a kínai tudósok a bűnözők arcát négy, a nem bűnözőkét viszont csak három altípusba tudták osztani. Ha viszont van alapja, akkor miért változatosabb a bűnözők arca a többiekéhez képest?

És ha az emberek tényleg meg tudják ezeket az arcokat különböztet, akkor ez tanult viselkedés, vagy ez a képesség beépült az agyunkba, és a történelem során fejlődött? Azt is pontosabban kell tisztázni, ki a bűnöző: akit egy rossz törvény alapján tévesen ítélnek el, vagy aki kísérleti körülmények között hajlamosabb elkövetni súlyos testi sértést, mint mások?

A gép határozza meg a tudatot

Akármi is jön ki a jövőben, már most, a kriminalisztikától függetlenül is nyakig benne vagyunk az antropometria új korszakában. Oroszországban már használnak is félelmetesen pontos arcfelismerő szoftvereket, nemrég pedig azt mutatták be kutatók, hogyan tanítottak be egy deep-learning gépet, hogy az emberi kísérletekhez hasonló eredménnyel döntse el egy emberről az arcáról készült pillanatfelvétel alapján, hogy megbízható-e. És ahogy a gépek fejlődnek, egyre nagyobb adatbázisokat lehet egyre jobban és gyorsabban elemezni, így a gépek valószínűleg egyre többet fognak elmondani a személyiségünkről a ruhánk, a hajunk vagy a mozgásunk alapján.

Nem lenne nehéz elképzelni, hogy a személyi igazolványokra vagy jogosítványokra arcelemző szoftvereket engedve a hatóságok eleve megkülönböztethetnék a „megbízható” és „nem megbízható” polgártársakat. Más technológiai alapokon, de az Egyesült Államokban – ahol egyébként annak idején Lombroso elméletével szemben is kevésbé voltak elutasítóak – már most is működnek olyan ellentmondásos rendszerek, amik miatt súlyosabb büntetést kaphat, akiről egy algoritmus azt állítja, hogy újra bűnözni fog.

Mára kiderült, hogy a gének igenis felelősek azért, hogy a gyerekek milyen teljesítményt nyújtanak az iskolában, és az emberiség egyre több korlátját fedezi fel a szabad akaratnak. Emiatt pláne aggasztó lehet az, ha mindezen felül a megfelelő technológiával rendelkező rosszakaróink még a szándékainkat is egyértelműen leolvashatják a külsőnkről. Az meg már egyenesen rémisztő, ha egyesek olyan szándékokat tulajdonítanak nekünk, amik meg se fordultak a fejünkben, miközben a vádat megalapozó technológiát alig érti valaki.