Az orosz és a szír hadsereg véletlenül egy rakás fegyvert hagyott Palmürában, amit véletlenül megtalált az ISIS, és most eléggé felszívták magukat

Tbg
2016 december 14., 20:27
comments 251

Miközben az utóbbi hetekben Aleppóra terelődött a figyelem, ahonnan jelen pillanatban is egy tűzszünet betartásán próbálkoznak a felek, hogy a civileket legalább evakuálni lehessen az utolsó ostrom előtt, az ISIS elfoglalta Palmürát.

Az a Palmürát, amelyet kb. egy évvel ezelőtt foglalt vissza a szélsőségesektől az aszadista szír hadsereg, némi orosz és iráni segítséggel.

Palmüra most ismét az ISIS kezébe került, és erős a gyanú, hogy ez nem valami őrült hadiszerencse következtében történt: a militánsok ugyanis nemcsak hogy besétáltak a városba, de ott két katonai támaszpontot is találtak, amely csurig volt fegyverekkel.

Azaz nem vethető el az a lehetőség, hogy az ISIS felfegyverzése orosz és aszadista szír erőknek köszönhető. Azt sem tudni, mikortól lett elhagyatott az orosz tábor, amelyet még márciusban állítottak fel a város elfoglalása idején.

Elég komoly arzenált szereztek, amivel nemcsak gerillaharcot lehet vívni, hanem egy komolyabb ostromot is ki lehet védeni:

  • 36 tank
  • 7 páncélozott csapatszállító jármű (IFV)
  • 8 teherautó
  • 6 122 mm-es gépágyú
  • 7 23 mm-es légvédelmi gépágyú
  • Néhány BPM-97 - új orosz páncélozott jármű
  • Több száz Kalasnyikov
  • Aknavetők
  • 500 tonna lőszer ezekhez a fegyverekhez

Sőt a Washington Post azt írja, egy, a poglárháború eseményeit névtelenül, de hűen követő oldal fényképet is közölt arról, hogy az ISIS egy Sz-125-ös, elég komoly légvédelmi rakétát is beszerzett egy másik, városhoz közeli támasztpontról.

Ez a légvédelmi rakéta értő kezekben bármilyen légierő ellen bevethető, kérdés persze, hogy az ISIS soraiban van-e ilyen szakember.

Mindenesetre az amerikai hadsereg nem örül, legalábbis a Washington Postnak nyilatkozó forrás így fogalmazott.

Az amerikaiak ugyanis időnként légitámadásokkal próbálják távol tartani az ISIS csapatait a várostól, ez mostantól sokkal nagyobb kockázatot rejt magában. (WP)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.