Vádat emelnek az orgoványi takarék vezetői ellen

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyének iratait a Pest Megyei Főügyészségnek. Az ügyben rendőrség négy ember ellen folyatatott nyomozást.

Az eljárás 2014. július 10-én a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján indult, mert a takarékszövetkezet átvilágítása során súlyos hiányosságokat tártak fel a működésben. A nyomozás pedig megállapította, hogy a gyanúsítottak megsértették a pénzintézet hitelezési szabályzatát, a kihelyezett kölcsönök miatt a késedelemben lévő hitelek aránya rendkívüli módon megemelkedett, ami később a takarékszövetkezet bedőléséhez vezetett.

A rendőrség szerint a négy kihallgatott gyanúsított összesen nyolcmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek.

Az MNB 2014. július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank felügyeleti biztosokat rendelt ki, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

A takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya 2014. június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor 2014. május 31-én a 3 ezreléket sem érte el a hitelintézeti szektorban. (MTI)