Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a menekülteket rugdosó László Petra ügyében

bűnügy
2017 január 17., 08:04
comments 111

A szegedi járásbíróság január 12-én első fokon garázdaság miatt bűnösnek mondta ki, ugyanakkor három év próbaidőre bocsátotta László Petrát, az operatőrt, aki az N1 tévé színeiben 2015 őszén menekülteket rugdosott Röszkénél.

László az ítélet meghozatala után enyhítésért fellebbezett, az ügyész viszont nem döntött a fellebbezésről.

A Csongrád megyei főügyészség most bejelentette: súlyosbításért fellebbez,

pénzbüntetés kiszabását kéri

a szegedi törvényszéktől, illetve annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.