Orbán nemzeti gyásznapot rendelt el a veronai buszbaleset miatt

baleset
2017 január 21., 15:30
comments 376

A miniszterelnök kezdeményezésére hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország lobogóját hétfőn reggel 8 órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. A kormány rendelete ma 18 órakor lép hatályba.

A veronai buszbalesetnek 16 halottja, 1 életveszélyes állapotú, 2 nagyon súlyos, 10 súlyos és 13 könnyű sérültje van. Tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. Helyszíni beszámolók szerint a buszon utazó tanárok közül kettőt kórházban ápolnak, az egyikük az a tornatanár, aki többször is visszament az égő buszba, hogy gyerekeket tudjon kimenteni.

A magyar törvények szerint a nemzeti gyász „a társadalom egészét, illetve annak jelentős részét érintő – a nemzet érdekében végzett munkássága, közéleti tevékenysége okán kiemelkedő személy halála miatt vagy a társadalmat mélyen megrázó katasztrófában elhunytak iránt érzett – megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés”.

Ilyenkor Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni, a Magyarország címerének és zászlajának használatáról és állami kitüntetéseiről szóló törvényben meghatározott középületekre gyászlobogót kell kifüggeszteni, lobogóhasználat esetén Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni, az iskolákban tanóra, vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani, és a nyilvános szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás – a nemzeti gyászt kihirdető rendeletben foglaltak szerint – korlátozható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.