A héten jelent meg magyarul Sir Richard Shirreff nyugdíjas brit tábornok regénye, a 2014-es leszerelése után írt, és angolul tavaly májusban kiadott 2017: Háború Oroszországgal című. A háborús történet egy olyan utópia, ami egy évvel a megírása után játszódik, és amiben, ahogy a címe is elárulja, kitör a háború Oroszország és NATO között. A harc színhelye Európa.
Shirreff tábornok 2011 – 2014 között a NATO európai csapatainak főparancsnok-helyettese volt, pont akkor járt le a megbízatása, amikor Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet. Brit katonaként részt vett az 1991-es Öböl-háborúban, szolgált Észak-Írországban és Koszovóban, 2006-ban pedig már egy nemzetközi hadosztály parancsnoka volt Irakban.
A regénynek van egy alcíme is, ami tökéletesen összefoglalja a lényegét: Sürgető figyelmeztetés egy magas rangú katonai vezetőtől. Az egész könyv végig azt sulykolja, hogy Európa az összeomlás szélén van, már tegnap is késő lett volna cselekedni, az oroszok pillanatokon belül szétbomlasztják a NATO-t, visszaszerzik a befolyásukat az egykori szovjet területeken. A könyvben az egyetlen reményt az adja, hogy az USA élén egy kemény nő áll, aki kész felvenni a kesztyűt. Ugyan Vlagyimir Putyinon kívül senki sem a saját nevén szerepel, elég világos, hogy a szerző Hillary Clinton megválasztására fogadott a regény írásakor.
Shirreff azt nyilatkozta a Politico-nak decemberben, hogy Trump győzelmével még kritikusabb lehet a helyzet, mint a könyvében leírt, és ha az új elnök januári beiktatásakor nem teszi nagyon egyértelművé, hogy mindenáron kiáll a NATO 5. cikkelye mellett, akkor a világ leghatalmasabb katonai szervezete öt éven belül felbomlik. Az 5. cikkely mondja ki a kollektív védelem elvét, vagyis azt, hogy az összes tagállam azonnal hadba száll, ha akármelyiküket is megtámadják.
Trump azonban a beiktatási beszédében arról szólt, hogy az USA nem fog másokért áldozatokat hozni, ha az nem szolgálja közvetlen érdekét, és nem érdemli meg Amerika védelmét egyetlen ország sem, amely nem fordít eleget saját védelmére. Trump nyilvánvalóan arra célzott, hogy egy csomó európai ország kevesebbet költ katonai kiadásokra, mint azt a NATO előírja, abban bízva, hogy az amerikai hadsereg úgyis megvédi majd.
Fegyverkezésre buzdít
Azzal egyébként Shirreff is egyetért, hogy Európának sokkal többet kellene hadseregeire költenie. Sőt, a könyvének ez az egyik legfontosabb üzenete. Szereplők sora mondja el újra és újra, hogy a brit hadsereget ért pénzügyi megszorítások teljesen leépítették a királyság képességeit, és egy szánalmas romhalmaz maradt az egykori nagyhatalom helyén. Aztán háborognak bőven azon is, hogy a németek eszét elvette a pacifizmus.
Shirreff egyenesen hergeli az olvasóit az európai politikusok ellen, akik rövidlátóan a jóléti kiadásokra szórják el a pénzt, miközben a hadseregeik látványosan gyengülnek, az oroszoké pedig évről évre erősödik.
Hasonlóra jut, mint Henry Kissinger, az Új világrend című könyvében. Az amerikai veterán diplomata szerint óriási baj, hogy az USA Vietnamtól Irakig minden háborúját félbehagyta, csak azért, mert a választók néhány ezer honfitársuk koporsója láttán pánikszerűen elkezdenek a békekötést hirdető jelöltekre szavazni. Shirreff szerint Európában meg az megy, hogy minden kormány a hadseregen kezdi a megszorításokat, hogy a felszabadított pénzen népszerűsködjenek a politikusok, de ennek az lesz a vége, hogy mindannyian az oroszok rabszolgái leszünk. Mert ők nem garasoskodnak, ha a hadseregről van szó.
Magyargyalázás
Shirreff különösen rossz véleménnyel van az oroszokkal együttműködő NATO-tagokról. A regényben a görög és a magyar kormány többször is szinte árulóként, de legalábbis az oroszok ügynökeként jelenik meg. A sztori szerint a görögöket kölcsönökkel, a magyarokat pedig valamilyen atomerőművel kapcsolatos megállapodással tartja a markában Putyin.
A regényben a NATO-hoz rendelt magyar nagykövet konkrétan egy idióta, aki még angolul sem tud rendesen, és azt is egy cetliről olvassa fel dadogva, hogy „egyetértek a görög kollégával”.
Részlet a regényből: "A magyar nagykövet viszont csak ült a helyén tátott szájjal, mint a partra vetett hal, és az egyik munkatársának integetett, hogy mondja el neki, miről van szó. Angoltudása szemmel láthatóan édeskevés volt ahhoz, hogy megértse a főtitkár szavait.” A regényben maga Putyin is utal arra, hogy a magyarok a zsebében vannak.
Nem lehet azt állítani, hogy Shirreffet valami nyugati gőg vezeti, amikor a magyarokat következetesen végig gyalázza a könyvben. A brit politikai elitet, vagyis a sajátjait sokkal többször állítja pellengérre. Putyinról és az embereiről pedig mint az ördögről ír.
Putyin az új Hitler
Shirreff szerint hasonló a helyzet, mint a második világháború előtt volt, amikor a pacifista politikusok mindent elnéztek Hitlernek, és aztán már csak óriási áldozatok után, az USA segítségével lehetett a kontinenst megmenteni. E párhuzam szerint az oroszok 2008-as grúziai villámháborúja a Rajna-vidék 30-as évekbeli megszállásához volt hasonlatos, a Krím annektálása pedig a Szudéta-vidék elfoglalásához.
Shirreff szerint Putyin, az új Hitler, nem egész Európát akarja elfoglalni, hanem vissza akarja állítani az egykori Szovjetunió befolyását, így ismét Oroszországhoz csatolná a három balti államot, és kliens-államokká züllesztené az egykori keleti blokk országait. Így nyilatkozott erről: „Nem azt mondom, hogy orosz katonák masíroznak majd Párizsban. Szó nincs erről. De egy új jaltai rendszer, Európa újabb felosztása nagyon is reális lehet.”
Shirreff meggyőződése, hogy az Oroszország és a Nyugat közti háború már elkezdődött, és ennek része az ukrajnai és szíriai vérontás, és a nyugati sajtó és közvélemény manipulálása is. A kettő pedig néha összeér. A regény egyik jelentében Putyin azzal dicsekszik az embereinek, hogy micsoda zseni volt, hogy a szíriai bombázásokkal újabb menekülteket szabadított Európára, ahol az oroszbarát populisták így megerősödhettek.
Művészi értéke csekély, de sokat lehet tanulni belőle
A regény egy dramatizált politikai kiáltvány, irodalmi értéke elhanyagolható. Egy minden bizonnyal érzelmesnek, talán még erotikusnak is szánt jelenet így néz ki benne: „A gyér holdfény megvilágította a nő álcakrémtől csíkos arcát, a lett hadsereg kölcsönkért egyensapkája alá gyömöszölt szőke haját, a harctéri zubbonya túl hosszú, felgyűrt ujját, a Heckler & Koch G36-os, 5,56 milliméteres rohamkarabélya (ez a lett gyalogságnál rendszeresített egyéni tűzfegyver) vállához nyomott tusát.”
A rohamkarabély a lényeg, nem a nő, ahogy az egész könyvben a parancsnoki szobák, a katonaság működés közbeni leírása a legfontosabb. Ám akármilyen sematikusak is a szereplők, és erőltettek sokszor a párbeszédek, és idegesítően részletezettek a fegyverek leírásai és a csapategységek megnevezései, a könyvet mégis nehéz letenni. Nagyon jól érzékeltet ugyanis néhány olyan dolgot, amit sokkal könnyebb egy regényes helyzetben befogadni, mint tanulmányokban olvasni.
Nagyon érzékletesen kiderül belőle, hogy mennyi ész és szervezés kell a háborúhoz. Hogy a tankolástól a katonák etetéséig mennyi mindenre kell figyelni. Hogy egy anyahajó mit sem ér vagy egy tucat, különböző feladatokra specializált kísérőhajó nélkül. Hogy a töltényt valakinek adogatnia kell, hogy a bombázót vadászrepülő kíséri és kémrepülő megy felette. Hogy a nagyon pontos és kreatív haditerv milyen sokat számít a legkisebb akcióknál is, és a jó hadvezér minden forgatókönyvet végiggondol, és mindig azzal a kérdéssel kezdi, hogy mit tennék az ellenségem helyében.
Nagyon érzékletesen kiderül belőle, hogy milyen elképesztő szerepük van a kibertámadásoknak a mai hadviselésben. Az elvontnak, és a konkrét lövöldözésnél ártatlanabbnak tűnő informatikai bajkeverés mennyire gyilkos tud lenni, és hogyan tudja meghatározni az egész háború menetét.
Nagyon érzékletesen kiderül belőle, hogy a sajtókampányok, a hírek manipulálása, a közvélemény indulatainak felkorbácsolása mennyire fontos az európai és észak-amerikai diplomáciában. Háborút és békét dönthet el egy megfelelően tálalt és eleget ismételt jelenet. A könyvben a Russia Today kamerái mindig ott vannak, ahová a tábornokok irányítják a stábot, de a nyugatiak is rengeteget építenek a közvélemény győzködésére. Az egyik jelenetben például a nyugatiak egyik hadvezére így érvel egy vitában: „Nem tudom elképzelni, hogy az orosz nép díjazná ezt a forgatókönyvet, pláne ha tele lesznek vele a közösségi oldalak. Márpedig arról haladéktalanul gondoskodunk!”
Nagyon érzékletesen kiderül belőle, hogy pontosan mit jelent a nukleáris fenyegetettség a mai világban. Én a könyv olvasása közben értettem meg, hogy miért mondta azt tavaly novemberben a német külügyminiszter, hogy „tévedés azt hinni, hogy a mostani helyzet hasonlít a hidegháborúra. Sokkal veszélyesebb most a helyzet”.
A könyv azt magyarázza, hogy a kölcsönös nukleáris fenyegetés sokáig a béke záloga volt: mindkét fél tudta, hogy ha a másik támad, akkor atommal fog válaszolni, amire újabb atomcsapás lesz a válasz, és végül eltűnik az emberi civilizáció, de az a minimum, hogy győztes nem lesz. Csakhogy az egyensúly megbomlott, mert Európában a hagyományos (értsd nem nukleáris) erők rettenetesen meggyengültek a hidegháború óta. Oroszország fölénye annyira nyomasztó, hogy egy hagyományos hadviseléssel indított támadásra csak nehezen és körülményesen tudna reagálni.
Ha pedig Európa mégse akarná hagyni magát, akkor válaszul nem marad semmi más, csak a brit vagy francia atom, amire válaszul jön az orosz atom, és szó szerint percek alatt vége lesz Európának. Ezzel a tudással pedig az oroszok visszaélnek, mert arra játszanak, hogy mindig csak annyit mennek előre, amiért pont még nem kockáztat a Nyugat atomháborút.
Nagyon érzékletesen derül ki belőle, hogy milyen hangulatban, milyen nyelvet használva, kik döntenek az USA-ban, a NATO-ban, Nagy-Britanniában és Oroszországban békéről és háborúról, és ők hogyan öltözködnek, milyen hierarchiai függelmektől szoronganak. Mivel a szerző évtizedekig részese volt az ilyen megbeszéléseknek, nincs okunk kételkedni abban, hogy amit leír, az hiteles. Ugyanígy nagyon érzékletesek a katonai akciók leírásai: mit lát, hogyan van felöltözve a pilóta, a gyalogos, a tengerész.
Sir Richard Shirreff: 2017: Háború Oroszországgal – Sürgető figyelmeztetés egy magas rangú katonai vezetőtől. Athenaeum Kiadó, 480 oldal, 2017.