Sokan, sokszor viccelődtek már azzal, hogy az utolsó majd kapcsolja le a villanyt Magyarországon, ám azt eddig nem tudtuk, hogy egészen pontosan ki lesz az utolsó és hogy néz majd ki a villanyoltás. Egy nyomorult februári hétfő kora estéjén a budapesti 56-osok terén viszont végre kiderült:

Magyarország leges-legvégén, amikor már az utolsó terepszínű ruhás skinheadszerűség is elballagott unalmában, három részeg rocker áll majd egy üres színpad előtt, rendületlenül rázva haját és nemzeti színű sálját a hangszórókból torzítva dübörgő Nélküledre.

A magyar világvége nem csak úgy magától jött el, hanem egy fárasztóan unalmas jogvita legújabb állomásaként. A távoli Romániában ugyanis úgy döntött a bíróság, hogy a Csíki sör márkanév a holland Heinekent illeti meg, nem pedig egy elég zavaros hátterű, részben szintén holland, de valamennyire magyar kézben lévő céget. Az ilyen viták ritkán tartanak számot nagyobb érdeklődésre, de ebben az esetben a magyarság jelentős része határon innen és túl úgy érezte, hogy a román döntés gyakorlatilag mindenbe beletapos, amit a Honfoglalás óta közösen létrehoztunk. Ezt az érzést pedig nagyon ügyesen használta ki a két sörgyártóból a csak részben holland, és a Facebooktól a nagypolitikáig kampányolni kezdett.

Ez a kampány ma már ott tart, hogy Lázár János Hódmezővásárhelye bojkottot hirdetett a rohadék Heineken ellen, és Hollandia budapesti nagykövete is kénytelen volt megszólalni az ügyben. Ennek a kampánynak részeként hirdettek meg hétfő délutánra az 56-osok terére, közvetlenül a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. székházával átellenben egy tömegrendezvényt, aminek már a neve is sokat ígért:

„Kiállunk és kiáltunk a Csíki sörért és a külhoni magyarságért - zenével, dallal, imával…”

A szervező nem közvetlenül a Csíki volt, hanem a szinte kizárólag velük kapcsolatban megnyilatkozó A Munka Becsületéért Alapítvány (AMUBA), de látva a felvonultatott csíkis napernyőket és sörösrekeszeket, elég nyilvánvaló volt, hogy a sörcég is benne van a buliban.

Sörfesztivált általában nem februári hétköznapok délutánjára szokás szervezni - jó okkal. Ez az egyetlen időpont az évben, amikor még az ingyen sör és az irredenta nacionalizmus ígérete sem tud 2-300 magyar embernél többet összecsődíteni Budapest egyik forgalmas közterére. Most sem voltak itt többen, hiába képviseltette magát a lumpennemzeti réteg valamennyi mikroszubkultúrája a szódásszifon-szemüveget viselő kövér skinheadkamasztól a tarsolylemezes szkíta motoroson át a hagyományőrzés és a hajléktalanság között egyensúlyt kereső katatón alkoholistákig.

Ezt a didergő tömeget kellett volna egy kisebb színpadról megmozgatnia a fellépőknek és a konferansziénak, a meglehetősen rovott múltú Tián Pál Lászlónak, akiről először is annyit érdemes tudni, hogy az öccse a Csíki sör céghálójánál is zavarosabb Magyarok Nyilai-ügy vádlottjaként jelenleg is rács mögött van. Ezt az érdekes adatot nem én ástam elő, hanem Tián érezte fontosnak hangsúlyozni ceremóniamesteri pozíciójából, amelyben egyébként elég ügyesen keverte az evangelizáló Steve Jobsot a honfibútól lekonyuló Kövér Lászlóval és Molnár F. Árpáddal. Egy kis marketing, egy kis székely himnusz, egy kis elmebaj - mi másra vágyhat 250 ázó-fázó hazafi, ha már megkapta az ingyen sörét és az ingyen csíkis pólóját?

Az AMUBA látványos gesztussal nyílt tiltakozó levelet szeretett volna átadni a Heineken vezetőségének, azonban a szomszédos irodaházban azt nem vették át, mivel azt állították, hogy ötig vártak az irományra, utána már náluk nincs munkaidő.

„Ezeknél pontban ötkor lejár a munkaidő!” - kiáltotta a mikrofonba gúnyosan MC Tián.

„FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ” - válaszolta süvítve a délután négy óta céltalanul sörözgető „tömeg”.

A nacionalizmus és a kapitalizmus találkozása általában iszonyatos szörnyeket szabadít a világra - elég csak a mai nagy futballklubokra tekinteni -, de ennek a felelgetésnek már szinte bája volt. Szemben a büdös hollandokkal, nálunk nincsenek védjegybitorló munkakerülők. Természetesen MC Tián nem hagyta annyiban a Heineken arcátlanságát, és azon nyomban bejelentette, hogy tiltott önkényuralmi jelkép használatáért feljelentik a vörös csillagos sört - ez egyébként elég régi mániája a nemzeti perifériának. 

Ahogy egy ilyen kaliberű rendezvényhez illik, felvonult a „nemzeti” giccspop több jeles alakja is, akikről a legtöbbet talán az mondja el, hogy a nyilvánvalóan ketyós Fankadeli Feri mindannyiuknál tehetségesebbnek és főleg lelkesebbnek bizonyult, ahogy beleordította a mikrofonba szívét-lelkét.

A már Sumériában is művelt ősi magyar műfajnak, a rapzenének azonban nem ő, az ilyen rendezvények rendszeres fellépője volt a legnagyobb sztárja, hanem Curtis, az újpesti vagány. Róla őszintén lelkesedve mondta el a műsorvezető, hogy nemzeti színpadokon most debütál, Curtis pedig cserébe egy olyan sztorival ajándékozta meg az egybegyűlteket, amitől a kelet-európai etnikai tisztogások, a felégetett falvak és tömegsírba lőtt szomszédok szakértői is összerezzentek volna:

Curtis egy székelyföldi fellépését egyszer majdnem meghiúsították a román rendőrök, sőt, román kommandósok, de aztán szerencsére elhárultak a nehézségek, és volt koncert.

Egy ilyen sztori után Arkan tigrisei is behúzott farokkal szarták volna össze magukat, így nem csoda, hogy az egyre jobban fázó budapesti közönség szinte némán figyelte, ahogy Curtis előadja legnagyobb slágerét, a Belehalokot.

Nekem, aki már a nemzeti rockot is nehezen fogta fel, a nemzeti hiphop után viszont már a nemzeti reggae-t sem tartja lehetetlennek, ekkor az volt az érzésem, hogy ennél súlyosabb dolog már nem történhet. Az világos volt, hogy Wass Albert-vers nélkül innét nem mehetünk haza, és már azon sem akadtam fenn, hogy egy alsókategóriás alkoholos italért előbb a Miatyánkot, majd a Boldogasszony Anyánkat is elszavalja a közönség egy kis színpadi segítséggel. Eddig azt hittem, a kapitalizmus nacionalizmussal keverve a legröhejesebb, de amikor kap még egy kis spirituális töltetet is, az tényleg mindent ver.

Amikor már a politikai foglyok szabadon engedéséről volt szó - ez MC Tiánnak érthető okokból mintha mániája lenne -, kezdtem elveszteni minden kapcsolatom a valósággal, és a helyzeten csak rontott, amikor elhangzott, hogy szemben a mindenféle amerikai márkákkal, az eseményt szintén támogató Tikkadt Szöcske kóla bezzeg magyar, és igazi kóladióból készült. Tudom, hogy ez a legnevetségesebb közhely, amit a népnemzeti giccs kifigurázásakor be lehet dobni, de akkor sem állom meg, hogy leírjam:

NYEREG

ALATT

PUHÍTOTT

KÓLADIÓ

2017-ben semmi nem áll olyan közel a magyar emberek szívéhez, mint az éneklős valóságshow, így ezt a rendezvényt sem lehetett anélkül lebonyolítani, hogy egy részeg rocker a közönségből jelentkezzen a mikrofonért, majd a színpadról elóbégathassa a Nélküledet. Ez már olyan fájdalmat okozott, hogy kénytelen voltam egy kicsit eltávolodni a színpadtól, és így megtekinthettem, ahogy a fáradt Csíki sört kieresztő félrészeg közönség összepisálja az 1956-os emlékművet. Amikor pedig visszaértem, megtekinthettem a cikk elején már leírt Magyar Apokalipszist.

És amikor már az egész világ azt hiszi, hogy kész, vége az ezeréves magyarságnak, visszatér a színpadra Tián úr, és húsznál nem több néző előtt, élete egyik csúcspontjaként elóbégatja, hogy lesz, lesz, lesz. Vajon mi lehet a maga nemében legszínvonaltalanabb élelmiszeripari termék, ami mellett magyar emberek képesek lennének nemzeties felindulásból kiállni? Egészen biztos vagyok benne, hogy ha a hollandok jól kevernék a kártyákat, még a világ egyik legrosszabb „ízű” globális sörmárkája, a Heineken is utcára tudna vinni 250 dühös és/vagy alkoholista magyart.

A hétfő esti rendezvényen egyébként, Magyarország történetében talán legelőször, nem fogyott el az ingyen sör.