Április 23-án indul a francia elnökválasztás, a május 7-re kiírt második forduló után pedig már biztosan tudni fogjuk, ki lesz a Francia Köztársaság 25. elnöke. A most következő kampány és az idei elnökválasztás kifejezetten érdekesnek ígérkezik. A francia populista szélsőjobboldal legerősebb pártjának, a Front Nationalnak soha még ekkora esélye nem volt az elnökválasztáson, de a francia választási rendszer sajátosságai miatt valószínűleg mégsem az ő jelöltjük lesz majd az elnök.

Marine Le Pen, a Front National vezetőjének és elnökjelöltjének esélyeit csak az javítja, hogy a legesélyesebb jobbközép jelöltek kampányait botrányok tömkelege tarkítja, és áprilisig ezek valószínűleg csak erősödni fognak. Ha Francois Fillontól és Emmanuel Macrontól elfordulnak a választók, akkor Le Pen is okozhat majd meglepetést a második fordulóban.

A legnépszerűbb jelölt, akinek mégis kevés esélye van

A közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnépszerűbb francia elnökjelölt Marine Le Pen. A legfrissebb felmérések azt jósolják, hogy a választás első fordulójában a szavazatok kb. 25 százalékát kaphatja meg a Front National jelöltje, ezzel pedig várhatóan ő lesz az első olyan szélsőjobboldali francia politikus, aki az V. köztársaság idején az elnökválasztás első fordulóját megnyerve jut be a második fordulóba.

A Front National eddig a 2002-es elnökválasztáson szerepelt a legjobban, akkor Csurka István francia alteregója, Jean-Marie Le Pen (Marine Le Pen apja) az első fordulóban a második legtöbb szavazatot gyűjtötte be, aztán a második fordulóban csúnyán kikapott az első fordulót is megnyerő Jacques Chiractól.

Annak ellenére, hogy Marine Le Pen most jó eséllyel megnyeri majd az első fordulót, a második menetben valószínűleg ugyanaz a sors vár rá, ami az apjára 2002-ben. Ennek oka, hogy a francia elnökválasztás második fordulójába már csak az első fordulóban legjobban szereplő két jelölt jut be. A franciák így mindig olyan elnököt választanak, akire a választók több mint fele szavaz a második fordulóban, így érik el, hogy a politikai rendszerükben központi szerepet játszó elnök mögött tényleg széles társadalmi konszenzus álljon.

Az utóbbi évek politikai elemzései pedig sorra azt mutatták, hogy a francia választók 60-70 százaléka eleve elutasítja a Front National populista szélsőjobboldaliságát, és semmiképp sem lenne hajlandó Marine Le Penre szavazni. Ezért, ha a jelölt meg is nyeri az első fordulót, a másodikon várhatóan veszít, mert bárki is jut vele a második fordulóba, a másik jelölt fognak felsorakozni a szélsőjobboldalt elutasító mérsékelt választók.

Ez történt Jean-Marie Le Pennel is 2002-ben: a második fordulóban majdnem 3 millióval többen szavaztak, mint az elsőben. A francia média akkoriban tele volt tudósításokkal a külföldről csak szavazni hazaérkező franciákról, akik kizárólag azért mentek haza szavazni, mert elborzasztotta őket, hogy a Front National jelöltje bejutott a második fordulóba.

Marine Le Pen látja ezt a csapdát, pont ezért az elnöki kampányában a Front National hagyományos muszlimellenes, bevándorlásellenes és globalizációellenes jelszavai mellett igyekszik majd a politikai közép felé lökdösni a pártját. Az eddigi reklámfilmjei és plakátjai is azt az üzenetet sulykolják, hogy Le Pen igenis képes lenne egész Franciaország elnöke lenni és minden állampolgár érdekét képviselni. Pont ezért még azt is bejelentette, hogy ha ő lenne az elnök, akkor nem a Front Nationalból nevezne ki miniszterelnököt, hanem egységkormányt állítana fel a nemzeti erőkből.

Az persze más kérdés, hogy Le Pen mögé egyik nagy jobbközép erő sem hajlandó beállni, és az ígérgetések ellenére a Front National elutasítottsága sem csökkent érdemben. A párt abban reménykedik, hogy a Brexitet és Trump megválasztását is eredményező elitellenesség hozzájuk tereli majd a szavazókat, és a fő kampányüzenetük az, hogy csak ők hallják meg az emberek hangját. A fiatalokat leszámítva a francia társadalom azonban - úgy tűnik - nem igazán vevő erre a jobboldali populizmusra.

Eszerint tehát valószínűleg hiába várják a populisták, hogy a francia elnökválasztáson majd újabb pofont kap az európai elit, egyelőre tényleg kevés esély látszik arra, hogy Marine Le Penből elnök lehessen.

A gond azonban az, hogy az idő a Front National kezére játszik, ugyanis kivétel nélkül minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy

a francia fiatalok körében messze ők a legnépszerűbb párt.

Ahogy ezek a fiatalok öregednek, úgy lesz egyre elfogadottabb Le Pen pártja az egész társadalomban, hiszen most is főleg a középkorúak és az idősek azok, akik semmiképp sem hajlandóak a Front Nationalra szavazni.

A jobboldal, ami tuti helyzetből is simán képes veszíteni

A jobbközép erők, azaz a Charles de Gaulle-i alapokon álló Les Républicains (korábbi nevén Union pour un mouvement populaire - UMP) és két jobbos törpepárt közös jelöltje Francois Fillon, aki Nicolas Sarkozy elnöksége idején Franciaország miniszterelnöke volt. A mérsékelt jobboldalnak nem lett volna nehéz ez a választás, hiszen a leköszönő Francois Hollande elnök elutasítottsága olyan orbitálisan nagy, hogy eleve hátrányosan érint minden szocialista jelöltet (hiszen Hollande is a Szocialista Párt támogatásával volt elnök).

De úgy tűnik, megfeszített munkával talán mégis képes lesz tökön szúrni magát a francia jobboldal.

Az egész azzal kezdődött, hogy kitalálták, most először nyitott előválasztást tartanak. Ez azt jelenti, hogy minden francia választópolgárnak joga van beleszólni, ki legyen a jobboldali jelölt. A nyílt előválasztás több országban bevett gyakorlat, de a francia jobboldalon eddig mindig a párt tagsága döntött a jelöltről, zárt körben.

Az előválasztáson a 3 legfontosabb jelölt Francois Fillon, Nicolas Sarkozy és Alain Juppé voltak. Sarkozy hamar leszerepelt, és azt talán nem is bánják sokan, hogy a volt elnök végre eltűnik a francia politikából. Viszont Juppé egészen 2016 novemberéig magasan vezette a népszerűségi listákat, sokáig országosan is ő volt a legnépszerűbb politikus. Francia és külföldi lapok is konszenzusos és népszerű jobboldali jelöltként emlegették, és azt írták, sétagalopp lesz neki megnyerni a választást.

Az előválasztás első fordulója előtt azonban hirtelen kiegyenlítődtek az esélyek, és az utolsó közvélemény-kutatás már Fillon enyhe vezetését mutatta.

Fillon meg is nyerte az első fordulót, majd a második fordulót is, miután a kieső Sarkozy is Fillon támogatására hívta fel a követőit.

Míg Juppé inkább a régi, jobboldali gaulle-ista elithez tartozik, és ideológiai téren keveredik benne a liberalizmus a nemzeti konzervativizmussal, addig Fillon kifejezetten piacpárti neoliberális beállítottságú. Emellett a fő különbség a két jelölt között az Oroszországhoz fűződő viszonyuk volt. Míg Juppé többször beszélt arról, hogy Putyin Oroszországa nem megbízható szövetséges, addig Fillon kifejezetten a barátjának tekinti Putyint, és az orosz elnök is elismerően nyilatkozott Fillonról, aki már a kampánya elején hitet tett amellett, hogy meg kell szüntetni az Oroszország elleni EU-s szankciókat.

Juppé a Fillon és Putyin közti jó viszonyra utalva még olyat is mondott, hogy

ez lesz az első francia elnökválasztás, ahol az orosz elnök kiválasztja a saját jelöltjét.

Fillon az előválasztási győzelme után is több olyan kritikát kapott, amik arra utaltak, hogy a jelöltet esetleg Oroszországból is támogathatják. Fillon mellett egyébként Le Peni is gyakran éri ez a vád, de a Front Nationalról már be is bizonyosodott, hogy tényleg kaptak pénzt egy, az orosz államhoz kötődő banktól.

De végül Fillon kampányának nem az orosz kapcsolat lett a legnagyobb botránya, hanem a Penelopegate néven elhíresült ügy. Ebben kiderült, hogy Fillon korábbi politikai megbízatásai idején titkárként alkalmazta a feleségét, Penelope Fillont, akinek több százezer eurót fizetett ki, főleg közpénzből. Egy 2007-es interjúban azonban Penelope Fillon elismerte, hogy nem végzett tényleges munkát, és kiderült az is, hogy sem munkahelyi ímélcíme, sem parlamenti belépője nem volt.

Fillon a jobboldali előválasztás után még vezette is a jelöltek közti népszerűségi listákat, de a botrány miatt hamar csökkenni kezdett a támogatói bázisa. Februárra már nemcsak Marine Le Pen, de a legtöbb felmérés szerint Emmanuel Macron független jelölt is megelőzte.

Hétfőn egy rendkívüli sajtótájékoztatón még elnézést is kért, amiért a feleségét alkalmazta, de továbbra is azt állította, hogy semmilyen visszaélés nem történt az ügyben. Közben hivatalos nyomozás is indult Penelope Fillon kifizetései miatt.

A szocialista dezertőr, akiből még elnök is lehet

Ahogy csökken Fillon népszerűsége, úgy javulnak Emmanuel Macron esélyei. Macron 2014 augusztusa és 2016 augusztusa között gazdasági és iparügyi miniszter volt Francois Hollande elnöksége alatt a szocialista Manuel Valls kormányában. 2016-ban jól látta, hogy ha elnök akar lenni, el kell távolítania magát az akkoriban népszerűségi mélypontra szoruló Szocialista Párttól.

Novemberben be is jelentette, hogy függetlenként indul az elnökválasztáson, majd nem sokkal később En Marche! néven szociálliberális pártot alapított.

Független jelöltként hagyományosan nehéz betörni a francia politikába, de Macronnak nagy erőssége, hogy saját jogán is eléggé gazdag, így ő maga is tudta finanszírozni a kampányát.

Pályafutását a Pénzügyi Főfelügyeletnél kezdte, de 2008-ban elment befektetési bankárnak a Rothschild & Cie Banque-hoz. Itt nagyon komoly ügyeket vitt, és eurómilliomosként tért vissza a politikába, amikor a Valls-kormány minisztere lett.

Macron főleg színes egyéniségére alapoz a kampányában, és tényleg elég sok dologhoz ért: díjnyertes zongorista, tangótáncos és képzett filozófus is.

Független indulása miatt ellenfelei és a sajtó sokáig nem is igazán vette komolyan a jelöltségét, de februárra jól látszott, hogy komoly esélye van az elnöki posztra is. Ha nincs nagy politikai fordulat áprilisig, akkor a választás Macron és Fillon között dől majd el.

Az a nagy kérdés, melyikük jut be Le Pen mögött második helyen a választás második fordulójába. Ott ugyanis már valószínűleg bármelyikük le fogja tudni nyomni a szélsőjobboldali jelöltet.

Macron kampányát eleve februárban érte az első komolyabb támadás: a francia sajtóban olyan pletykák jelentek meg, hogy a politikus kettős életet ék, és 20 évvel idősebb feleségét a Radio France elnökével, Mathieu Gallet-vel csalja egy homoszexuális viszonyban. Ezeket az állításokat kedden Marcon humorizálva utasította vissza.

Oké, legyen pár szó a baloldalról is

A Szocialista Párt elnökjelöltje Benoit Hamon korábbi szociálisügyi és oktatási miniszter lett, miután január végén legyőzte a szocialista előválasztáson Manuel Valls miniszterelnököt. Hamon sem a szocialisták Hollande elnökhöz közeli csoportjába tartozik, 2014-ben ugyanis azért lépett ki a kormányból, mert szerinte Hollande hátat fordított az igazi baloldaliságnak.

A Szocialista Párt rossz helyzete ellenére Hamon egészen ígéretesen kezdte a kampányát, több szavazót is meg tudott győzni a javaslataival, főleg az alapjövedelemmel és a marihuána legalizálásának ígéretével. A legnépszerűbb jelöltek közül Hamon foglalkozik a legtöbbet a környezetvédelemmel és a francia szociális állam vívmányainak védelmével is. A jelölt tovább csökkentené a munkaórákat is, a 35 órás munkahétből ő 32 órásat csinálna, ami lényegében

4 napos munkahetet jelentene.

Hamon ezen kívül különadót vetne ki az emberi munkaerő helyett robotokkal dolgoztató cégekre is.

A politikus egyébként Bernie Sanders, az amerikai Demokrata Párt balos elnökjelöltjének nagy csodálója.

Hamonra jelenleg a francia választók kb. 15 százaléka szavazna, azaz a zuhanó népszerűségű (18 százalékos) Fillont még akár be is érheti, de a 20 százalék közül álló Marcon azért eléggé messze van még. A fő szabály persze Hamonra is igaz: ha Le Pen mögött be tud jutni második helyen a második fordulóba, jó eséllyel nyerni fog.

Hamonnak azonban maga mögé is figyelnie kell, a szocialista jelölt erőteljes balossága miatt ugyanis a 2017-es elnökválasztást nagy lehetőségnek érzi a radikális újbaloldal is. Az ő jelöltjük, Jean-Luc Mélenchon jelenleg 10 százalékon áll a közvélemény-kutatásokban.