Az orosz légierő véletlenül török katonákat ölt meg Szíriában

külföld
2017 február 09., 18:25
comments 43

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon fejezte ki sajnálatát és részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török elnöknek amiatt, hogy Észak-Szíriában az orosz légierő "véletlenül " török katonákat ölt meg - jelentette a Habertürk török napilap internetes oldalán.

Egy orosz harci repülőgép csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezet állásai helyett a török hadsereg egyik épületére mért csapást az észak-szíriai el-Báb városában Putyin szerint a nem megfelelő koordináció következtében. Az incidensben 3 katona meghalt, 11 megsebesült, egyikük súlyosan. A sérülteket kórházba szállították.

A beszámoló szerint a két államfő a beszélgetés során megállapodott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni katonai együttműködés fokozásában.

A szíriai konfliktusban Törökország a lázadók, Oroszország a rezsim pártján áll. Ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett és a tervek szerint tesz továbbra is a helyzet politikai rendezésére.

2015. november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál. Az eset nyomám Moszkva számos szankciót vezetett be Ankarával szemben. Erdogan tavaly júniusban levélben kért bocsánatot Putyintól a történtekért. A két ország viszonya azóta a normalizálódás útjára lépett. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.