Szélsebesen nyomoz a magyar állam, alig másfél éve folyik az eljárás, és már harmadszorra (!!!) sikerült kihallgatni Kovács Bélát

POLITIKA
2017 február 11., 06:17
comments 32

Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF), a kémkedéssel gyanúsított politikusnak ez volt a harmadik kihallgatása - olvasható a Magyar Idők szombati számában.

A politikust 2015 decemberében gyanúsította meg a KNYF kémkedéssel, miután az Index egy hosszú cikkben leleplezte Kovács orosz kapcsolatait. Tavaly másodszor folytatólagosan hallgatták ki, viszont csak most pénteken volt a harmadik kihallgatása. A Magyar Idők érdeklődésére, hogy ezúttal mennyi időt vett igénybe Kovács Béla kihallgatása, illetve hogy a politikus tett-e érdemi vallomást, Nagy Andrea ügyész, a KNYF szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt válaszolni.

A Jobbik EP-képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést, miután a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel összefüggő nyomozás közben a titkosszolgálat látókörébe került.

Egy másik ügyben is eljárás indult Kovács Béla ellen a KNYF-nél, az eddigi adatok szerint a Jobbik politikusa 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A megállapodások alapján ezek a személyek Brüsszelben négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek, valójában azonban nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.