Luxusadót vetne ki a gazdagokra, bocsánatot kért a kiábrándult szavazóktól a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Botka László

POLITIKA
2017 február 18., 16:21
comments 1119


Megtartotta évértékelő beszédét az MSZP elnöke, Molnár Gyula és a párt új miniszterelnök-jelöltje, Szeged polgármestere, Botka László.

A beszédet, amit az MSZP Facebookon közvetített, itt lehet visszanézni.

link Forrás

Molnár Gyula elmondta, nagyon fontosnak tartják az olimpiai népszavazást, mellette vannak. Ehhez azért hozzá kell tenni, a párt úgy vette ki a részét az aláírásgyűjtésből, hogy az irodáikban alá lehetett írni az ívet, illetve Szanyi Tibor személyesen is gyűjtött 170 aláírást nagy csinnadrattával. Összességében az olimpiaellenes kezdeményezésbe annyira azért nem álltak bele, mielőtt ilyen sikeres nem lett.

Molnár Gyula után Botka László következett. A beszédében sokszor hangsúlyozta, célja egy egyenlő Magyarország megteremtése, sőt, egy ponton azt is elmondta, hogy szerinte

„az egyenlőtlenséggel az a legnagyobb probléma, hogy igazságtalan.”

Tett egy sor ígértet is, például hogy

  • mindenki adóbevallása nyilvános és megismerhető lesz;
  • hogy a mostani pénzügyi elit tagjain különadókra számíthatnak;
  • mindenkinek, aki állami közbeszerzésen indul, vagyonnyilatkozatot kell tennie;
  • kísérleti jelleggel kipróbálnák az alapjövedelmet a legszegényebb régiókban.

Ezek után Botka László bocsánatot kért a szavazóktól, akik kiábrándultak a pártból és elfordultak tőlük,

„mert úgy látták, hogy a pártvezetők, parlamenti képviselők csak a pozíciók osztogatásával, a párttámogatásál besöprésével vannak elfoglalva. És nem pedig kezüket-lábukat (törik), hogy segítsenek az embereke. Üzenem nekik, ennek a világnak vége.”

Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnökről, a DK vezetőjéről is beszélt, róla azt mondta, hogy

„aki a választók szemébe hazudott, tehertétel a baloldalnak és érdemes visszavonulót fújnia.”


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.