Kósa Lajos szerint már csekély az esély a budapesti olimpiára, és az egész az ellenzék hibája

Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője interjút adott a 24.hu-nak az olimpiarendezésről, és az arról szóló népszavazási kezdeményezésről. Miután a Momentum Mozgalom több mint 266 aláírást adott le a Fővárosi Választási Irodánál, azaz a budapesti népszavazás elrendezéséhez szükséges szám majdnem dupláját, Kósa azt mondta, hogy „az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament”, ezzel pedig iszonyatosan kiborította Tarlós István főpolgármestert. Tarlós azzal vágott vissza, hogy nem Budapest akart olimpiát, hanem a kormány.

Kósa erre azt mondta, az vita csak félreértés volt, hiszen ő csak arra gondolt, hogy az olimpiai pályázatnak jogi értelemben a főváros a gazdája, Tarlós pedig bizonyára csak azért ideges, mert

felidegesítette az áruló ellenzék arcátlansága.

Kósa szerint korábban hetven százalék volt Budapest esélye a 2024-es olimpia megrendezésére, hiszen az ügy mögött társadalmi konszenzus volt. Ezt a Fidesz frakcióvezetője arra alapozza, hogy az ellenzéki pártok korábban támogatták az olimpiarendezést, mostanra azonban kihátráltak belőle.

A frakcióvezető úgy látja, hogy az aláírásgyűjtés miatt 30 százalékra csökkentek Budapest esélyei.

Kósa azt mondta, hogy a Fidesz ugyan mindig a népszavazások pártján áll, most azonban el kell gondolkodni, hogy népszavazás nélkül is visszavonja-e Budapest az olimpiai pályázatot, hiszen Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is elítélően nyilatkozott a budapesti népszavazási kezdeményezésről. Kósa szerint, július és október között lehet népszavazás, és addig nem sok értelme van folytatni az olimpiai kampányt, a népszavazás után viszont már késő lesz újrakezdeni. (24.hu)