Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak Mikola István ügyében

A Magyar Nemzet szerint nyomozást rendelt el a IX. kerületi ügyészség Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára ügyében költségvetési csalás gyanúja miatt. Mikoláról a 24.hu azt írta, hogy 2011 és 2014 között OECD-nagykövetként megtartotta magának a volt feleségének járó havi 1600 eurós pótlékot is, miközben a saját keresete több mint havi 5000 euró volt.

Mikola 2015-ben vált el harmadik feleségétől, Fülemen Rózától, aki vele volt Párizsban, mikor Mikola OECD-nagykövet volt.

Fülemen most nyugdíjba vonult, ezért kérte a diplomatafeleségeknek járó pótlék elismerését. Levélben fordult a Külügyminisztériumhoz, hogy nem kapta meg havi 1600 eurót, mert az végig Mikola nyugdíjalapját duzzasztotta.

Az ügyben Tényi István tett feljelentés, és a IX. kerületi ügyészség döntése értelmében a NAV folytatja majd le. (Magyar Nemzet