Peking kíváncsi, hogy a magyar kormány mikor tud már kibújni a kötelezettségszegési eljárás alól

POLITIKA
2017 február 25., 16:12
comments 59

A héten jelent meg egy cikk a Financial Timesban arról, hogy Brüsszel elkaszálhatja a kínai forrásokból megvalósuló Budapest-Belgrád vasúti vonal fejlesztését. A vasútvonal hangsúlyos eleme lenne a Kínát az európai piacokkal összekötő kínai infrastruktúra-fejlesztési programnak.

A Magyar Nemzet pedig most arról ír, hogy egy birtokukba jutott külügyminisztériumi dokumentum alapján Kína közben a magyar kormánytól vár t választ azzal kapcsolatban, hogy mi is a helyzett a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásokkal. 

A lap információi szerint Kína EU-misszióvezető-helyettese érdeklődött a kormánynál a májusban indult eljárásról, ekkor pedig a magyar fél elismerte az eljárás tényét, mert Brüsszel szerint a projekt nem felel meg a hatályos uniós közbeszerzési előírásoknak, ugyanakkor a dokumentum szerint nyugtatni próbálták a kínai felet, hogy "jól haladnak" a kötelezettségszegési eljárás lezárása érdekében folytatott tárgyalások. 

A Magyar Nemzet korábbi információi szerint a kötelezettségszegési eljárás azért indult el tavaly ősszel, mert Brüsszel korrupciót sejtett a vasúti beruházás szerződései mögött. A 2015 novemberében, Szijjártó Péter által aláírt szucsoui szerződés tűnt gyanúsnak, abból ugyanis nem derült ki semmi a közbeszerzés körülményeiről és az sem, hogy a MÁV-nak milyen szerepe lesz a kivitelező konzorciumban. Brüsszelnek számos kérdése volt a magyar fél felé, és a most megszerzett külügyminisztériumi dokumentum szerint a magyar kormány ezekben fél év alatt nem sokat tudott előrelépni. A dokumentumból ugyanakkor az is kiderül, hogy a magyar kormány Peking segítségét is kérte az ügyben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.