Érvénytelen lett az okafogyott algyői népszavazás

Fura népszavazást tartottak vasárnap a Csongrád megyei Algyőn.

A községben egy görög befektető tervezett háztartási vegyi anyagokat előállító gyárat építeni. A gyár környezetvédelmi kockázatai miatt aláírásgyűjtés indult, hogy népszavazáson mondjanak véleményt a lakosok. Az eredetileg civil kezdeményezéshez csatlakozott a helyi Fidesz és KDNP is, és még december 15-én ki is írták a népszavazást.

Csakhogy kedden a befektető bejelentette, hogy mégse akar gyárat építeni Algyőn.

A település szerette volna lefújni a népszavazást, de a bíróság figyelmeztette őket, hogy a törvények szerint már késő visszatáncolni. Úgyhogy tét nélkül bár, de megtartották.

Vasúti híd Algyőben.

A 4409 jogosultból így is szavazott 829, és közülük 427-en az építkezés mellett szavaztak. Azaz a többség támogatta volna a gyárat. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.