Előzetes letartóztatásba került a fideszes Simonka György üzlettársa

bűnügy
2017 március 03., 15:06
comments 61

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy előzetes letartóztatásba került Simonka György fideszes képviselő egyik korábbi üzlettársa. A lap szerint Simonka cégtársát február 23-án hallgatták ki gyanúsítottként, és azóta előzetesben van. Az ügyészség ugyan nem erősítette meg ezt, de a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy Simonka üzlettársát a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) hallgatták ki egy költségvetési csalás ügyében.

Tavaly év végén egy másik ügyben kiderült, hogy ez az eljárás Simonka Györgyöt is érinti. Ekkor tett feljelentést Simonka ellen az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke, amiért Simonka eladta az egyik házát a rokonának, miközben egyik cége, a Magyar Termés TÉSZ Kft. milliárdos tartozással becsődölt. Az Együtt politikusa szerint Simonka az igataneladással vagyonkimentést hajtott végre, hogy a cég felszámolása során ne vehessék el tőle a házat. Az ellenzéki politikus feljelentését ugyan elutasította az ügyészség, de az elutasító határozatból kiderült, hogy az ügyben eljárás folyik.

A február végén előzetes letartóztatásba helyezett férfi is a Magyar Termés TÉSZ Kft.-ben volt üzlettársa Simonka Györgynek.

A Magyar Nemzet telefonon kereste Simonkát, de ő nem akart nyilatkozni, és bontotta a vonalat. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.