A felvidéki kamuszervezet vezetője elfelejtette megbeszélni Semjén Zsolttal, hogyan kaptak 220 millió forintot a magyar államtól

Január végén derült ki, hogy a Miniszterelnökség egy rejtélyes, senki által nem ismert felvidéki szervezetnek, a Libertaténak ítélt meg 220 millió forintot a felvidéki magyarság identitásának erősítésére. 

A szervezet nem szerepelt a szlovák civil jegyzékekben, sőt, később kiderült, hogy a szlovák belügyminisztérium sem hallott még róluk. Végül a szlovákiai magyar sajtó tárta fel, hogy az ismeretlen szervezet mögött a csallóközcsütörtöki alpolgármester, az MKP által támogatott Németh Róbert áll elnökként, és a szervezetnek még összesen két tagja van rajta kívül, egyikük szintén az MKP tagja. 

Németh akkor a Paramter.SK újságírójának azt állította

hogy a 710 ezer eurós magyar támogatáshoz pályázat útján jutottak, de erről nem árult el többet.

„Mindenki, aki dolgozik és pályázik, annak van esélye, hogy kapjon támogatást” - mondta akkor zavartan nevetve.

Viszont a jelek szerint Németh Róbert nem egyeztette válaszait a pénz forrásával, a magyar kormánnyal. Ugyanis Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy parlamenti válaszában véletlenül egészen más történetet vázolt fel a támogatással kapcsolatban. 

A KDNP politikusát az LMP-s Schmuck Erzsébet kérdezte a Libertate támogatásáról, Semjén pedig részletes írásbeli választ adott, ami elérhető a parlament honlapján is. 

„A Libertate felvidéki polgári társulás 2016 . október végén nyújtotta be egyedi kérelemben foglalt támogatási igényét a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságához. Ebben részletesen tájékoztatást nyújtott a 2016-2017-es évben megvalósítani kívánt célkitűzéseiről. (...)

Az egyedi kérelmek nem a nyílt pályázati rendszereken keresztül érkeznek, ennek megfelelően egyedi elbírálásban részesülnek . Ezekről a nemzetpolitikai támogatásokról jómagam, valamint Potápi Árpád János államtitkár úr közösen hozunk döntést. 

Háttérvizsgálatot követően, a meglévő információk birtokában ítéltünk meg a szervezet programjainak megvalósítására 220 millió forintot. A Libertate-val egy időben hasonló céllal más szervezét nem nyújtott be támogatási igényt. A szervezet tevékenységének újszerűségéből adódóan az elmúlt 6 évben ugyanilyen céllal más szervezet nem kapott támogatást.”

Azaz szemben Németh állításaival, szó sem volt pályázatról: beadtak egy egyedi kérelmet Semjénhez, amiről Semjén egyedül (illetve egy államtitkárát bevonva) döntött, és már ment is a 220 millió forint egy Fidesz által támogatott szlovákiai magyar politikus alapítványának.