Kiállt Francois Fillon mellett a francia jobbközép

külföld
2017 március 06., 19:08
comments 102
Francois Fillon 2016 novemberében, a párizsi kampányközpontban. Fotó: AFP / Thomas Samson
photo_camera Francois Fillon. Fotó: AFP / Thomas SAMSON

Gérard Lacher, a konzervatív Köztársaságiak szenátusának elnöke jelentette be hétfő este, hogy a párt vezetőségének döntése értelmében, egyhangúan kiállnak Francois Fillon elnökjelöltsége mellett. 

Fillon ellen csalás, befolyással való üzérkedés és sikkasztás miatt vádat emelt a francia ügyészség, és kevesebb mint hat héttel a választások előtt kénytelen lesz bíróságon felelni arról, milyen munkáért cserébe fizetett ki kormánytisztségviselőként legkevesebb 700 ezer eurót feleségének. 

Számos jobboldali képviselő elfordult már Fillontól, de pártja most összezárt mögötte, még úgy is, hogy Fillon jelen állás szerint aligha kerül be az elnökválasztás második fordulójába (ahol az első körben legtöbb szavazatot kapó két kandináns kap helyet).

A most zajló taktikázásról Sarkadi Zsolt írt ma cikket: a krízishelyzetben összedugta a fejét a párt három prominense, Alain Juppé, Nicolas Sarkozy és Francios Fillon, hogy megtárgyalják a továbbiakat.

Juppé, aki korábban elbukta az előválasztást, hétfőn végül úgy nyilatkozott, hogy nem vállalja a megmérettetést, nem lesz alternatíva Fillon helyett a kampány hajrájában. Nagyon úgy fest, a háttérben ismét Nicolas Sarkozy keveri a kártyákat: neki akár érdekében is állhat, hogy Fillon nagyot bukjon a választásokon, mert így ő lehet az újjáépülés előtt álló Köztársaságiak régi-új vezetője. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.