Akár Semjénből is köztársasági elnököt faragott volna Orbán

POLITIKA
2017 március 08., 07:33
comments 338

Kövér László, Semjén Zsolt és Szájer József is ott volt Orbán listáján, amin az esélyes államfőjelölteket szedte össze - írja az ATV.

Miután Orbán és Áder viszonya fagyos lett tavaly, a kormányfő elkezdett utódot keresni Áder helyére. A szempontjai állítólag ezek voltak:

  • legyen olyan, a Fidesz-táboron túlmutató plusz népszerűsége, mint Schmitt Pálnak volt
  • Göncz Árpádhoz hasonló emberközeli elnökként a közvetlenségével varázsolja el például a nyugdíjasokat
  • ne legyen tudósember, mert Orbán attól tart, hogy államfőként már az európai magas szakmai közvéleménynek akar inkább megfelelni. Maróth Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánja például ilyen tudósember volt. 

Kövér Lászlót azért szerette volna Orbán,  mert biztos lehetett benne, hogy lojális hozzá és számára elsőrendű az ország szuverenitásának a sérthetetlensége. Kövér azonban nem akart államfő lenni. Balog Zoltán ajánlotta maga helyett, akivel szemben állítólag az az érv, hogy mit szólna ahhoz a katolikus egyház, ha a kormányfő után azu államfő is református lenne. 

Szájer József az alaptörvény normaszövegének a megfogalmazójaként léphetett volna fel államfőnek, de Orbán végül úgy ítélte meg, hogy az európai parlamenti képviselő pótolhatatlan Brüsszelben.  

Orbán szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megfelelt volna annak, hogy szélesebb, plusz nemzeti egység lehetett volna mögötte. Soha nem tudhatjuk meg, mert Orbán végül rendezte a viszonyát Áderrel, és ismét jelölik államfőnek. Az ellenzék jelöltje Majtényi László.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.