Már el is foghatták a Belize-ben felgyújtott magyar pár gyilkosát

bűnügy
2017 március 11., 06:59

A belize-i Plancenciánál, egy autóút mellett találták meg egy magyar férfi és egy magyar nő felismerhetetlenségig összeégett holttestét egy kiégett Ford kisteherautóban csütörtökön. A helyi rendőrség már a nyomozás indulásakor gyilkosságra gyanakodott.

A Blikk szerint mostanra már őrizetbe is vett egy férfit a belize-i rendőrség az üggyel kapcsolatban, igaz, egyelőre hivatalosan nem gyanúsították meg semmivel.

A Blikk értesülései szerint a kigyulladt autó anyósülésén találták meg a magyar nőt, a férfit pedig a hátsó ülésen. Az autót egy út melletti villanyoszlopnak hajtották, aztán vagy magától kigyulladt, vagy felgyújtották. A rendőrség gyanúja szerint a magyar pár már azelőtt halott volt, hogy az autót villanyoszlopnak hajtotta volna a sofőr.

Az elkövető elmenekült, de előtte levette az autóról a rendszámot.

A magyar külügyminisztérium továbbra sem tudja, hogy a magyar áldozatok milyen célból tartózkodtak az offshore pénzügyi paradicsomnak számító Belize-ben, ahol Kun Mediátor Marcsika is bujkált a magyar igazságszolgáltatás elől. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.