Pénzt kér az NGM azért, hogy megmondják, hova és kivel utazott miniszterként Matolcsy György

bűnügy
2017 március 11., 18:15
comments 73

Az RTL Klub derítette ki nemrég, hogy Matolcsy György jegybankelnökként legtöbbször barátnőjével, Vajda Zitával utazott el külföldi útjaira. Jártak együtt többek között Párizsban, Londonban, Dublinban, Isztambulban, Baselben, Frankfurtban és Washingtonban is. 

Az RTL arra volt kíváncsi, hogy még jegybanki kinevezése előtt, nemzetgazdasági miniszterként kivel járt külföldi útjain. Vajda Zita ugyanis ekkor még az NGM-ben dolgozott, csak Matolcsyval együtt váltott ő is az MNB-be. 

A nemzetgazdasági minisztérium viszont nem kívánt csak úgy válaszolni erre a kérdésre, azt üzenték, csak akkor adják ki az adatokat, ha az RTL kifizeti az adatigénylésért általuk kért 30 ezer forintos összeget. 

Nem ez az egyetlen eset, hogy egy állami szereplő csak pénzért akar megválaszolni közérdekű adatokkal kapcsolatos információkat. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemrég például hárommillió forintot kért azért, hogy megmondják, mire költik az ötezer forintos kamarai hozzájárulásokat, a Posta pedig az MSZP-s Tóth Bertalantól közel 70 millió forintot kért közadatokért cserébe. 

Sokáig a hasonló adatigénylésekre ingyen kellett válaszolnia az állami szerveknek, de a fideszes többségű parlament 2015-ben megváltoztatta a törvényt, azóta kérhetnek pénzt adatokért cserébe információkért. 

Az MNB korábban ingyen adta ki amúgy Matolcsy útjainak részleteit, ezért sem világos, miért kerülne ez pénzbe az MNG-nél. Az RTL meg is kereste ezzel kapcsolatban a minisztériumot, ahol hétfőre ígértek választ. 

Az RTL vonatkozó riportja itt nézhető meg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.