Fazekas Sándor a parlamentben beszélt arról, milyen jól végezte a munkáját a vízumgyáros Kiss Szilárd

POLITIKA
2017 március 13., 18:15
  • Fazekas Sándor hétfőn a parlamentben kémregénynek nevezte a Kiss Szilárd-ügyet, amikor az LMP-s Szél Bernadett arról kérdezte, kinevezné-e újra a volt agrárdiplomatát. 
  • A miniszter szerint a moszkvai magyar követségen működő vízumgyár sem Magyarország, sem az Európai Uniós biztonságát nem veszélyeztette. 
  • Fazekas szerint amikor Kiss neki dolgozott, 25 százalékkal nőtt az orosz export.

A külügyminisztérium belső vizsgálati anyagából nemrég kiderült, hogyan üzleteltek a vízumokkal a moszkvai nagykövetség konzuli osztályán

Ott Kiss Szilárd irányításával több ezer schengeni vízumot adtak ki olyan orosz állampolgároknak, akikről azt sem tudták, kicsodák. Közülük voltak, akik még Magyarországra sem jöttek el, hanem egyből valamelyik más uniós tagállamba utaztak.

A jelentés szerint ezek „tisztázatlan anyagi hátterű és foglalkozású orosz állampolgárok” voltak, akik „minden látható, dokumentált ellenőrzés nélkül” utazhattak be az Európai Unió területére. A legtöbb esetben a lakcímükön és a személyes adataikon kívül semmit sem tudtak ezekről az emberekről. Ráadásul a kérelmezők még csak meg sem jelentek a konzulátuson, személyes interjú sem volt.

photo_camera Fotó: Kiss Szilárd / Facebook

Mivel egy idő után Kiss Szilárd működését már a magyar külügyminisztérium is vállalhatatlannak tartotta, 2013 szeptemberében Martonyi János visszahívta az agrárdiplomatát. 

Csakhogy miután kitiltották a moszkvai nagykövetségről és a külügyből, Fazekas Sándor keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri megbízottként alkalmazta tovább Kiss Szilárdot. 

Ebben a pozícióban Kiss Szilárdnak már nem kellett átesnie egy újabb nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Kiss végül nem a vízumügyek miatt, hanem az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezethez kapcsolatos ügy miatt tartóztatták le 2015 januárjában.

Hétfőn a parlamentben Szél Bernadett azt mondta, hogy a Kiss Szilárd ügy „mindent tudott, amit a Fidesz tudott az elmúlt hat évben: korrupciót, bűnözést és olyan fideszes politikusokat, akik bűnözőket szolgálnak ki és bűnözőket támogatnak”. A képviselő szerint magyar miniszterek is asszisztáltak ahhoz, hogy Kiss Szilárd „prostituáltaknak, bűnözőknek és gengsztereknek szervezett illegálisan belépést a schengeni területre”. 

Példának felhozta Fazekas Sándort, aki „még ki is segítette ezt a csalót azzal, hogy miután kettőször megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon kreált neki egy állást, olyat, amihez nem kell átvilágítás”. Szél Bernadett olyan belső jelentéseket mutatott fel, amelyek a korábbi indoklással ellentétben azt mutatják, hogy Kiss Szilárd működésének semmiféle nemzetgazdasági haszna sem volt.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
photo_camera Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Fazekas Sándor miniszter azt mondta, hogy a minisztérium állományából két éve elbocsátott „volt kollégának” a mindennapjairól és munkaidőn kívüli cselekmények közé kreált „ilyen kémregénybe illő dolgokról” nem akar tájékoztatást adni.

link Forrás

Fazekas Sándor úgy látja, hogy sem a vízumügy, sem más ügyek nem veszélyeztették az Európai Unió és Magyarország nemzetbiztonságát. 

A miniszter szerint abban az időszakban, amikor Kiss Szilárd a minisztériumnál dolgozott „Oroszország és Magyarország agrár kivitele 25 százalékkal nőtt”.

Azt mondta, Kiss Szilárd tette a dolgát, de már régóta eljárások folynak ellene. Ezekről azt gondolja, hogy nincsenek összefüggésben a minisztériumban végzett munkájával.

Szél Bernadett viszontválaszában felhozta, hogy kompromittáló felvételek készülhettek azokról a delegációkról, amelyek moszkvai luxusszállodákban szálltak meg. A képviselő szerint Fazekasék nem adtak egyértelmű választ arra, hogy magyar delegációk voltak-e ezekben a szállókban. Rákérdezett, hogy a miniszter zsarolható-e ilyen felvételekkel.

Fazekas erre annyit tudott mondani, hogy a Földművelésügyi Minisztérium dolgozói nem jártak abban a szállodában, amiről Szél Bernadett beszélt. Azt tanácsolta a képviselőnek, hogy olvassa el a Kiss Szilárdról szóló cikkeket, írjon belőle egy regényt, mert elképzelhető, hogy sikeres könyv is lehet belőle. A miniszter úgy érzi, hogy a minisztérium részéről ezzel az üggyel kapcsolatban már mindent elmondott, nem tud több tájékoztatással szolgálni. 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.