Gülenizmussal vádolja a német kormányt Erdogan szóvivője

Egyre rosszabb a viszony a német és a török kormány között. Szombaton a Spiegelnek a német titkosszolgálat vezetője azt mondta, hogy a török hatóságok nem tudtak bizonyítékot adni arról, hogy a tavaly nyári puccskísérlet mögött Fethullah Gülen, az Amerikában élő hitszónok állt. 

Válaszul vasárnap Racep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője kijelentette, hogy a németek Gülent és puccsista csapatát támogatják, mert Törökországot akarják tönkretenni.

A szóvivő arról is beszélt, hogy tüntetést szerveznének a németországi törököknek, amelyen támogatnák Erdogan elnököt az április 16-i népszavazás előtt. 

Az elnök arról tart népszavazást, hogy még nagyobb legyen a hatalma. Az utóbbi hetekben több európai országban, így Németországban is megtiltották a hatóságok, hogy a török kormány tagjai ilyen gyűléseken szólaljanak fel. 

Erdogan a feleségével egy isztanbuli tüntetésén, 2016 augusztusában. Fotó: Oktay Cilesiz / Anadolu Agency

Válaszul Erdogan a holland és a német kormányt is lenácizta. Ezt az EU vezetői visszautasították, erre pedig a török kormány bejelentette, hogy felfüggeszti a menekültek visszavételét Görögországtól, és ezzel arra is utalt, hogy nem tartják többet vissza az EU-ba tartó menekülteket.

Szombaton az egyik kormánypárti török napilap címplapján Hitlerként ábrázolta Angela Merkel német kancellárt. 

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.