Lázár és Semjén szerint nem igaz, hogy a Fidesz kiszállna a Heinekent fenyítő törvény mögül

Miután a hvg.hu kedd reggel arról írt, hogy mivel a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek ítélték, a kormánypárt csendben kihátrálhat a Heineken forgalmazóját akár börtönnel is fenyegető törvényjavaslat mögül, a törvénytervezetet benyújtó két politikus, Lázár János és Semjén Zsolt az atv.hu-n üzent, hogy szó nincs erről. 

Lázár azt mondta el a lapnak, hogy elképzelhetetlen a lex Heineken visszavonása, míg Semjén Zsolt annyit mondott a hírre, hogy "Frászt." Semjén szerint amúgy 

"erkölcsileg, politikailag és jogilag is helyes és védhető" 

a törvénytervezetük.

A hvg.hu korábban arról írt, hogy a Fidesz frakcióülésén Kósa Lajos is a törvényjavaslat ellen érvelt, de Semjén Zsolt szerint nem kért tőlük olyasmit a Fidesz frakcióvezetője, hogy vonják vissza a javaslatot. 

Igaz, ezt a hvg.hu cikke nem is említette, hogy a törvény visszavonása merült volna fel, ők csak arról írtak, hogy csendben ejtik majd a javaslatot, azaz elhúzzák a részletes vitára bocsájtását. 

Semjén szerint a javaslat eleve nem a kormánytól indult, hanem Hargita megye önkormányzatától, ezért a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy, és szerinte tipikus példája ez az egész annak, amikor "egy multi gátlástalanul eltipor egy kis faluban működő kis manufaktúrát". 

A kis faluban működő kis manufaktúráról érdemes megemlíteni amúgy, hogy az Átlátszó korábbi cikkét, mely szerint a Csíki Sör Manufaktúrát működtető S.C. Lixid Project S.R.L. mögött holland tulajok is állnak, meglehetősen homályos háttérrel. Az is beszédes, hogy Varga Mihály 2015-ben feltöltött pár képet a Facebook-oldalára, melyek a Csíki gyárában készültek, és melyeken valamiért Világi Oszkár, a leggazdagabb felvidéki magyar vállalkozó, a MOL szlovákiai érdekeltségének igazgatója viselkedik úgy, mintha körbevezetné a minisztert a gyárban.

Az hamar kiderülhet, hogy végül melyik lap fideszes forrásainak volt igaza, hiszen ha a Fidesz nem száll ki mégsem a törvényjavaslat mögül, akkor hamarosan ki kell írniuk részletes vitára az országgyűlésben.