Fidesz: A strasbourgi bíróság elítélte Magyarországot, tehát „a Soros-féle migránsszervezetek 10 milliárdokat kereshetnek a migránsbizniszen”

politika
2017 március 25., 14:52

A Fidesz szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországot elítélő, a „józan ésszel és a jogérzékkel is szembe menő” döntése leleplezi, hogy a „Soros-féle migránsszervezetek tízmilliárdokat kereshetnek a migránsbizniszen”.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója a budapesti sajtótájékoztatóján mondta el, hogy a bíróság a közelmúltban arra kötelezte Magyarországot, hogy két bangladesi elutasított menedékkérőnek 3-3 millió forintos kártérítést, az őket képviselő Helsinki Bizottságnak pedig további 2,7 millió forintos perköltséget kell fizetnie. Mint mondta,

a „Soros György által támogatott Helsinki Bizottság” saját maga kereste meg a két férfit, hogy cinikus módon felhasználja őket a Magyarország elleni támadásához.

A Fidesz politikusa szerint további hasonlóan abszurd ítéletek esetén Magyarországnak összesen több mint 40 milliárd forintot kellene fizetnie a Soros György által támogatott szervezeteknek, és további ugyanekkora összeget az elmúlt időszakban érkezett 15 ezer elutasított menedékkérőnek és illegális határátlépés miatt őrizetbe vetteknek, „így még érthetőbb, hogy a Soros-szervezetek miért támadják olyan vehemensen és olyan szélsőségesen Magyarországot, továbbá miért használnak fel minden alkalmat, hogy országunkat befeketítsék Európában és más nemzetközi fórumokon”.

Orbán Viktor aláírja a római nyilatkozatot
photo_camera Orbán Viktor aláírja a római nyilatkozatot (Fotó: Tiziana Fabi / AFP)

Szerinte „ahogy lenni szokott, Soros György, amikor megtámad egy országot, eközben még egy kis pénzt is szívesen keres”, „most is ezt látjuk, ennek a jeleit mutatják ezek az ügyek.” Hidvéghi Balázs szerint Magyarország nem partner sem az illegális migrációban, sem a „migránsbizniszben”, a kormánynak meg kell támadnia a strasbourgi ítéletet, ellen kell állnia ennek a nemzetközi nyomásnak, és nem szabad hagynia, hogy a magyar emberek pénze az illegális bevándorlást és a „migránsbizniszt” segítse – írja az MTI.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.