Lázár: A hónap végéig kiírják a pályázatokat a teljes uniós keretre

gazdaság
2017 március 27., 16:14
comments 90

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés hétfői ülésén közölte, hogy 

március végéig az összes, 2014 és 2020 közötti uniós forrásra kiírják a pályázatokat, a rendelkezésre álló 8900 milliárd forint 53 százalékát már lekötötték.

Lázár János szerint azzal, hogy a forrásokra már most kiírják a pályázatokat, ötéves előnyben vannak ez előző ciklushoz képest, mivel a programokat öt év múlva kell lezárni, így arra is lehetőség van, hogy látni lehessen: a kormány mire tudja és akarja a forrásokat felhasználni. A miniszter szerint a már lekötött  4400 milliárd forintot 20 ezer nyertes pályázat között osztják szét. 

Lázár emlékeztetett arra, hogy 2020 után várhatóan átalakul az uniós kifizetések rendszere, a visszatérítendő támogatások korszaka jön, csökken a vissza nem térítendő támogatások aránya, és központosítani akarják a pénzek elosztását. A korrupcióról szóló vádakra a miniszter úgy reagált, hogy 

hiba lenne azt mondani, hogy a korrupciót teljesen távolt tudják tartani az intézményrendszertől. Az unió kimutatásai alapján az előző ciklusban 8, 2014-óta viszont már csak 3-5 százalék körül van a hibás elszámolású számlák aránya.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.