Budapesti iskolákért is bejelentkezett a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa és a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye

oktatás
2017 március 28., 04:56
comments 94

A VIII. kerületben lévő Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolának a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa szeretne a fenntartója lenni, míg a szintén józsefvárosi Deák Diák Általános Iskolát a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye venné át a Klebelsberg Központtól. Az egyházak már tettek is erről szándéknyilatkozatot, innentől pedig az oktatásért felelős miniszter, Balog Zoltán döntésén műlik a dolog.

A háttérben az áll, hogy az egyházak együttműködési megállapodást kötöttek közfeladat ellátásáról Balog Zoltánnal decemberben. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa ennek keretében 5 iskolát venne át az államtól, de hogy melyik a Vajda Péter Általános Iskola mellett a másik négy, az még nem derült ki. Az egyház képviselője szerint budapesti és vidéki iskolák között is bogarásznak.

A fenntartóváltásról a szülők is szavaznak majd, és ha a többségük elutasítja a dolgot, akkor a folyamat megakad. A Magyar Nemzet szerint a szülők inkább tartanak az egyházi fenntartótól, és letámadásnak érzik a dolgot. Hasonlókról beszél egy egyeztetésen Kocsis Máté, a kerület polgármestere is, aki nehezményezte, hogy az egyházak nem egyeztettek az iskolák átvételéről az önkormányzattal sem, így nincs arra vonatkozó terv, hogy a fenntartóváltás esetén az elégedetlen szülők melyik iskolába vihetnék át a gyerekeiket. Kocsis szerint az sem biztosított, hogy az iskola tanárai az átvétel után is megtarthatnák az állásukat.

A Magyar Nemzet szerint ugyanakkor a Vajda Péter iskolára is ráférne a rendbetétel, az intézményben ugyanis sokszor nincsen vécépapír sem. Az iskola anyagi nehézségei ellenére az átvevő egyház nevében nyilatkozók sem tudtak részleteket mondani arról, milyen költségvetéssel terveik átvenni az intézményt. (Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.