Ballisztikus rakétát lőtt a Japán-tengerbe Észak-Korea

külföld
2017 április 05., 04:21
comments 15

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidékéről szerdán a Japán-tengerbe - közölte a dél-koreai hadsereg.

A rakétát az ország északi részén található Sinpo kikötővárosból indították, és nagyjából 60 kilométert tett meg, mielőtt becsapódott a tengerbe a Koreai-félsziget mellett - tudatta a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkara egy rövid közleményben. Sinpóban található az észak-koreai tengeralattjáró-támaszpont.

Az értesülést Japán és az Egyesült Államok is megerősítette. A japán kormány határozott tiltakozását fejezte ki, jelezve, hogy nem tudja tolerálni Phenjan ismételt provokációit.

Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő közeljövőben sorra kerülő találkozóján várhatóan fontos téma lesz az Észak-Koreára való nyomásgyakorlás kérdése, hiszen a ballisztikus technológia használatával Észak-Korea megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

Észak-Korea legutóbb két hete kísérelt meg rakétaindítást, szintén keleti partvidékéről. Előzőleg, márciusban négy rakétát lőtt ki Japán irányába, ezek közül néhány meg is közelítette a szigetországot. A bezárkózó, diktatórikus vezetésű ország 2016 januárja óta két atomfegyver-kísérletet is végrehajtott. Feltevések szerint Phenjan interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztésén munkálkodik, amellyel képesek lennének az Egyesült Államok területe ellen is csapást végrehajtani. Dél-koreai és amerikai szakértők szerint azonban a fejlesztés még jelentős időt vesz igénybe, annak ellenére, hogy Kim Dzsong Un phenjani vezető kijelentette, bármikor készen állnak egy ilyen rakéta kísérleti indítására. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.