Újabb felmondás az Origónál: nem akar egy légtérben dolgozni azokkal, akik lejáratókampányokban vesznek részt

Szerdán bejelentette távozását az Origótól Vajda Judit, a tévé rovat munkatársa is. A 24.hu által idézett bejegyzése szerint a távozást azzal indokolta: 

nem akar egy légtérben dolgozni olyan emberekkel, akik kiszolgálói olyan lejáratókampányoknak, mint amit az Origo a Riposttal közösen vitt Gulyás Márton ellen.

Vajda Judit. Kép: Zirig Árpád/Facebook

A 24.hu szerint posztjában arról is írt, nem ez volt az Origo első húzása, ami ellenérzéseket váltott ki benne, de mostanra telt be a pohár. Vajda Juditnak a tévé rovat munkatársaként egyébként nem volt köze ezekhez a cikkekhez.

Gulyás Márton a cikk után Facebook-oldalán videóüzenetben válaszolt, és szolidaritását fejezte ki Vajda Judittal.

A 24 írt arról is, hogy az Origo vezető címlapszerkesztője, Zsadon Béla távozik (nyugdíjba vonul), és felmondott a fotórovat vezetője, Ostyáni János és Kovách Márta szerkesztőségi asszisztens is.

A lejáratónak szánt anyagot elsőként a Ripost írta meg, innen azóta lelkiismereti okokból felmondott Vultúr Csaba szerkesztő, és Bejczi Szlivia újságíró-szerkesztő is.

;